UNOK\u00c1M SZ\u00dcLETETT<\/p>\n\n\n\n
\u00c9jszaka volt!
K\u00f6r\u00fcl\u00f6tt\u00fcnk csend,
\u00c9s nyugalom minden\u00fctt.
A m\u00falt, a jelen, a j\u00f6v\u0151
Cik\u00e1zott agyunkon \u00e1t,
S k\u00f6zben \u00f3hajtottuk az \u00e1lmot,
A csod\u00e1t.
Nem besz\u00e9lt\u00fcnk csak \u00e1lltunk.
S t\u00fcrelm\u00fcnk egyre fogyott,
Az idegek harca vett er\u0151t rajtunk,
S a rem\u00e9ny \u00e9s bizakod\u00e1s,
Most elhatalmasodott.
\u00c9rz\u00e9kszerv\u00fcnk valamit kutatott,
Egy nesz, vagy halk z\u00f6rej hallat\u00e1n,
Sz\u00edv\u00fcnk nagyot dobbant,
Majd kiss\u00e9 megnyugodott.
A k\u00f3rh\u00e1z \u00f3r\u00e1j\u00e1t n\u00e9zt\u00fck,
Ki tudja h\u00e1nyadszor,
Mely mintha \u00e1llt volna,
\u00c9s m\u00e9gis sietett tov\u00e1bb,
A mutat\u00f3k rohantak,
Az id\u0151 haladt, s tovasz\u00e1llt.
A v\u00e9n Hold az ablakon bekukucsk\u00e1lt,
De, hogy semmit sem l\u00e1tott,
A csillagok k\u00f6zt tov\u00e1bb\u00e1llt.
Ereinkben a v\u00e9r\u00e1ram,
Mint gyorsvonat robogott<\/p>\n\n\n\n
Rohan\u00e1sa benn\u00fcnket
Nyugodni nem hagyott.
V\u00e1rtuk a figyelmeztet\u00e9st, azt a csod\u00e1t,
Mely meghozza az \u00f6r\u00f6m\u00f6t,
\u00c9s a megnyugv\u00e1st.
A csend v\u00e9gre megt\u00f6rt, s hallottuk a jelet,
Mir\u00e1cska fels\u00edrt,
Unok\u00e1m sz\u00fcletett.
Fiammal \u00e1t\u00f6lelt\u00fck egym\u00e1st,
Most sem sz\u00f3ltunk, de hallgat\u00e1sunk
Mindenn\u00e9l t\u00f6bbet jelentett.
Meghatottan n\u00e9zt\u00fck a kis cs\u00f6pps\u00e9get,
Kire egy k\u00fczdelmes, boldog \u00e9let v\u00e1r,
Ki g\u00e9njeinket tov\u00e1bb viszi,
\u00c9s benne \u00e9l a nemzet!<\/p>\n\n\n\n
Mak\u00f3, 2008. 03. 19.<\/p>\n","protected":false},"excerpt":{"rendered":"