Bozsogi Attila Makón született zenész, zeneszerző, író, muzsikus, lokálpatrióta, apa, nagyapa. Egy letűnt kor talán utolsó képviselője, aki megannyi nóta, dal, vers és más prózai munka szerzője.

Egész életében aktív szereplője volt a marosparti város életének, ahol nagy űrt hagyott maga után 2023-as halálát követően. Ez az oldal munkássága előtt kíván adózni és megőrizni annak a lelkületnek legalább egy kis szegletét amit vallott. Bemutatjuk több száz publikációját, verseket, történeteket, dallamokat és mindazt a mérhetetlenül gazdag értéket amit saját maga jegyzet, amit örökül szánt az utókornak.

 „Aki a zenét szereti, rossz ember nem lehet”

Egész életében szerette volna megörökíteni annak a letűnt kornak az emlékét melyet részben már ő is csak elbeszélésekből ismert és bemutatni azokat akik fontos szereplői voltak a világnak melyben ő élt és alkotott.

„A célom nem siker hajhászása”

Szellemi hagyatéka kapcsán nekünk nem lehet más célunk, minthogy méltóképp megőrizzük és továbbadjuk az értéket amit megteremtett nekünk.

Aktív életet élt, amelyben nagy hangsúlyt kaptak a művészetek, az irodalom, a társasági élet és legfőképp a muzsika. Saját szerzeményeiben -nótákban, versekben, vagy tanulmányokban – gyakran örökítette a hozzá közel álló személyeket, vagy írt.

Így válik ez az oldal nem csak Bozsogi Attila, hanem a valaha volt összes makói zenész hagyatékává.

1942

Négy évesen

1963

24 évesen

TRIÓ
a hajdani Füzes-csárdában