TALÁN VÁR?

Talán vár? Azt nem tudhatom.
Kiszámíthatatlan nagyon.
Szépeket mond, – és ígérget
Felidézget emlékeket.

Reám, ha néz, nem feledem,
Mégis feledteti velem.
Huncut mosolyával ámít,
Szép szemével kacsintgat is.

Közben hol jár gondolata,
Kitalálni azt ki tudja?
Nem hív, ahogy régen tette,
Vagy a számom elfeledte?

Érzései megváltoztak,
Vagy talán már untatom csak?
Kitalálni, hogyan tudjam,
Nincs támpontom, hogy induljam?

Játszik velem, kacérkodik,
Tréfát űzve uralkodik?
Régen más volt, – megváltozott,
Mi hozta e fordulatot?

Beteg lett tán, tiszta lelke,
Folt esett fehérségére?
Vagy másfelé kalandozik,
Nemes szíve, csapong kicsit?

Kérdéseim ostoroznak,
Hozzá visszakanyarodnak.
Megállok és elmerengek,
S közben magam elé nézek.

Valamit keresek csendben,
Mi elveszett, vagy csak érzem?
Érzéseim becsapnak tán,
Életemnek vakvágányán?

Agyam rohan zakatolva,
Egyre-másra, rágondolva.
Hibát nem találok benne,
Örvendezek, lelkendezve.

Vajon árnyék volna mégis,
Azért kábít, csak azért is.
Gonoszságot akar talán,
Mi ingerel mindenórán.

Nem, ez szinte lehetetlen,
Tudom, érzem, hogy nem ilyen?
Akkor mihez kezdjek végre,
Hogy bajnak menjek elébe?

Vagy az évekkel van tán baj,
Mik rohannak nagy elánnal?
Útját állni lehetetlen,
Azért vagyok tehetetlen?

Nem, ennek sem lehet köze,
Más, mi fejét felütötte?
Ott kavarog kettőnk között,
Előttünk, vagy hátunk mögött.

Közös nevező hiányzik,
Valami tán, ott hibázik?
Elhinni ezt nem akarom,
Mesterkélt volna az nagyon.

Újból mindent átgondolok,
Más vágányon elindulok.
Egyszer netán célba érek,
S hozzá végre megérkezek.

Így töprengek, tanakodok,
Jó fordulatra úgy várok.
Ekkor hirtelen ébredek,
S álmaimból megérkezek.

Makó, 2016-07-14