a zenész, író munkásságának és a makói muzsikusok emlékét őrző oldal
MAGAMNAK JÁTSZOM! Magamnak játszom én eztán,(Az) utolsó koncertem után.Közönségem hiába vár,Vége van, és nincsen tovább. Azaz átkozott nyolcvan év,Mindent elront az öregség.Megvénültem, az a való,S ez a tény fújt takarodót. Harmonikám el nem hagyom,Nekem az, igaz vágyálom.Hatvanöt éve van velem,Simogatta mindig kezem. Csengő hangja sírt, zokogott,Vagy teremtett hangulatot.Hozzám simult, mint egy dáma,Kinek szerelem a vágya. … Olvass tovább
AZ EMLÉKEK HÍDJÁN Az emlékek hídján jártam,Némán, csendben bandukoltam.Néha-néha meg-megálltam,S tovább mentem megfáradtan. Tűnődtem a napsütésben,Simogató melegében.Az őszi táj káprázata,Elbűvölt a magányomba’. A sárguló falevelek,Kavalkádja nekem intett.Lágyszellőnek fuvallata,Merengésem feloldotta. Néztem ámulattal messze,Fel a magasságos égre.Tanúja az, sok titoknak,Jelennek és fájó múltnak. Múltidézés a jelenben,Megjelent a képzeletben.Körülvette alakomat,Amely kissé már megrokkant. Az utamon senki nem járt,Annak … Olvass tovább
AZ ARANYTORKÚ ÉNEKES! Az aranytorkú énekes,Hangját az Istentől kapta.Amit egész életében,Ápolgatta, csiszolgatta. Az adományt megbecsülte,A gyakorlást nem feledte.Mesterkélten megformálta,Művészként, ahogyan tudja. Minden nap, (a) siker kovácsa,Már gyermekként azt jól tudta.Játék volt az éneklése,Éneklés lett a szerelme. Szerénysége nem engedte,Önteltséget elvetette.Mosolyogva áll színpadra,Útján Isten, támogatja. Büszke lett rá családja,S az egykori iskolája.Barátai, kollegái,Aki hallhatta-, mindenki. A … Olvass tovább