TALÁN BETEGSÉG?…

Talán betegség, talán nem,
Hogy mi ösztönöz, nem értem?
Légből kapott gondolatok,
Rabul ejtenek mind azok.

Elhessegetni nem tudom,
Bármennyire is akarom.
Visszatérnek, visszajönnek,
Nyugtot nem hagynak énnekem.

Tán a környezetem hibás,
Körül vesz sok atrocitás?
Szép történet van rengeteg,
Poénja mind földön hever.

Vevő voltam mind azoknak,
Vicc, vagy tréfa, vagy kárhozat.
Bohémság is elragadott,
Kocsmaszag is átjárt sokszor.

Ott, „okos” emberek vannak,
Nő az ész, ha fogy az ital.
Bölcsességek ott születnek,
Muzsikáltam mindezeknek.

Míg zenéltem nem törődtem,
Meghallgattam s tovább mentem.
Évtizedekig hordoztam,
Elfeledni még sem tudtam.

Szerelem is akadt bőven,
Koponyámnak rejtekében.
Mindig velem voltak, s jöttek,
Az agyamban ott keringtek.

Lassan gondolattá váltak,
Onnan, ki is kívánkoztak.
Éjszakánként ellenálltam,
Észrevétlen hagytam magam.

Az éveim, ahogy teltek,
Egyre kínosabbak lettek.
Viaskodtak koponyámban,
Nagy káoszban kavarogtak.

Amikor nyugdíjba mentem,
Kacérkodni kezdtek velem.
Nyilvánosságra, hogy vágytak,
Egyre jobban molesztáltak.

Haszontalan gondolatok,
Bíztam, hogy majd ellenállok.
Bosszantott az észjárásom,
Mért kell mindent raktároznom.

Némelyek oly szemtelenek,
Vizuálisan érintnek.
Elém állnak, vigyorognak,
Tudják, hogy békén nem hagynak.

Madarak, ha csivitelnek,
Új gondolatra serkentnek.
Ha a mezőn ürge szalad,
Máris kutatni kezd az agy.

Miért fut, rohan vágtázva,
Mi űzi szegényt, mi baja.
Maros-vize, ha kiárad,
Veszedelmet hoz magával.

Ha viharok dúlnak vadul,
Nagy kárt okoznak galádul.
Felhőszakadás rémsége,
Katasztrófák idézője.

Talán betegség, talán nem,
Most már tudom, most már értem.
Ezek nekem ösztönzőim,
Erről szólnak a verseim.

Makó, 2021-02-13