EZ AZ ÉLET TÚLSÁGOSAN KEGYETLEN

Ez az élet túlságosan,
Kegyetlen mivelünk.
Van mikor befelé sírunk,
S kifelé nevetünk.

Lehet, hogy egy mosoly néha,
Sok bút, könnyet takar.
Sokszor későn ébredünk rá,
Hogy szívünk mit akar.

De ha vársz egy nyári estén,
Eljövök majd Hozzád,
Elmondjuk halk suttogással,
Hol vétettünk hibát.

Mi volt az, mit elrontottunk,
Amiért elváltunk,
Talán örülünk, hogy újra
Egymásra találtunk.

Édenkert lesz környezetünk,
S nem szakítunk többé.
Felidézzük emlékünkből,
Mi tartson örökké.

Nem keresünk más karjában,
Kalandokat soha.
Széppé tesszük szerelmünket,
Vár sok boldog óra!

Makó, 1999. 12. 16.