JÁROM AZ ÚTCÁKAT

Járom az utcákat,
Sétálni van kedvem
A téma ott hever,
Csak észre kell vennem.

Serény dolgos kezek,
Virágot ültetnek,
Metszik a bokrokat,
Csendben igyekeznek.

Locsolják szüntelen
A szomjazó földet,
Éltető erőt ad,
Ez a növényeknek.

Fűnyíróknak zaja,
Töri meg a csendet,
Széppé teszik vele
A nagy gyepszőnyeget.

Mindent elkövetnek,
A környezetünkért,
Szeretett városunk,
Békés nyugalmáért.

Parkot építenek
S megszépül a város,
A főtérnek arcát
Átalakítják most.

Lesz ott szökőkút is,
Impozáns látvánnyal,
Feltörő vízsugár,
Hangos csobbanással.

Körben a padokon,
Pihenő emberek,
Megfáradt öregek
S szemben szerelmesek.

Kiben jó érzés él,
Gyönyörködve nézi,
A virágágyakat
Csodálva szemléli.

Versenyeznek sokan,
A legszebb erkélyért,
Az utcakerteknek,
Rangos győzelméért.

Kétféle ember van,
Kik az utcát járják,
Az egyik vigyázza,
Mások megrongálják.

Elszorul a szívem
S szomorúan látom,
Pusztítást a parkban,
Padokon, s virágon.

Fákat csavarnak ki,
Duhajkodva mennek,
Kegyetlen barbárok,
Vandál sihederek. 

Tisztelettel nézem,
A nagy költő szobrát,
(Mit) Petőfi Sándornak
Egykor állították.

Harmadik szobor már,
Kettőt tönkretettek,
Van szívük és lelkük,
Ugye nincs ezeknek?

Szemetet eldobnak,
Kukát kiborítnak,
Üveget tőrnek,
Amerre haladnak.

Nem értem, nem tudom,
De nem is tudhatom,
Hogy miért ilyenek,
Ere nincs fogalom.

Járom az utcákat,
Sétálni van kedvem,
A téma ott hever,
Csak észre kell vennem.

Jót és rosszat látok,
Mint két ellenséget,
Közösítsük ki,
A gonosz kártevőket.

Makó, 2004. 06. 19.