TÁTOGÓMŰVÉSZEK

A technika vívmányai esetenként pozitív és negatív hatással vannak az előadóművészek fellépésére, mely sokszor a közönség becsapásáig fajul.
Gondoljunk: pl. a szintetizátorra, mely hangszert hangutánzás céljára találták fel, azokra az esetekre, amikor a fellépő zenekarban a létszám következtében nincsenek olyan hangszereken játszó zenészek, amelyek ritkán fordulnak elő. Ilyenkor a hangszereknek a pótlásként szintetizátoron játsszák be ezeket a szólamokat az előírt hangszer helyett.
Sajnos a szintetizátor nem e rendeltetésnek megfelelően vált népszerűvé, hanem egy egész zenekart pótló alaphangszer lett. A hangszerek kezelői sok esetben nem elégednek meg a szintetizátor beépített kíséretével, hanem megvásárolják a floppylemezeken feldolgozott zenekari kíséreteket, és a képzettebb zenészek a feldolgozás harmóniáinak alkalmazásával, egyéni kíséretükkel együtt muzsikálnak a színvonalas feldolgozásokkal, és az ének szólamot is ők éneklik. Ezek a feldolgozások a legtöbb esetben számítógépes munkák eredménye és zenész egyáltalán nem játszik a „zenekarban”.
Ez a szerencsésebb eset, (pozitív hatás) de a képzetlenebb zenészek (ők vannak többen) csupán a zenekari kíséretre támaszkodnak, és a saját előadásukban a harmonizálás „sántít”, vagy rossz. (Negatív hatás)
Az ilyen hangszertulajdonosok is használják a floppylemezes megoldást, és a jobbik esetben imitálják a játékot, mindent a gépre bíznak, amely megoldja az énekes kísérését.
A kíséretet úgy is meglehet vásárolni, hogy a dallam is szól, ugyanis a dallam nélküli kísérettel nehéz együtt muzsikálni, ehhez már képzett zenészre, énekesre van szükség. Ezekkel a feldolgozásokkal, ha egy képzetlen zenész próbál együtt muzsikálni: ahogy mondani szokás elrontja a jót is.

Vannak esetek, amikor egy komplett színházi, vagy hangversenyzenekar szerepel „CD” lemezen és ennek felhasználásával akár egy operát, vagy operettet is be lehet mutatni, csodálatos akusztikai hatások, és effektusok alkalmazásával. €
Ez a megoldás szintén pozitívnak mondható, mert végül is a megszokott klasszikus hangszerelések érvényesülnek, élő zenészek és karmester közreműködésével, és a zeneszerző, vagy hangszerelő ismert munkája eljut a legkisebb településre is, ahol neves énekesek tolmácsolásában nagy élmény nyújt a közönségnek. (Ezt a megoldást nevezik fél Play-Back-nek), ahol a zenekar lemezről hangzik, az ének pedig élő. Ilyenkor nagyon sok múlik a keverőpult kezelőin, és az erősítésen. Előnye ennek a megoldásnak: anyagilag megspórolják a zenekar utaztatását és a fellépési díjukat, és az anyagilag behatárolt kis települések is rendkívüli hangzatos, és nívós előadáshoz, koncerthez jutnak.
Hátránya: vizuálisan hiányzik a zenekar, nincs meg azaz atmoszféra, melyben a zenekar együtt él a közönséggel, és elmarad, azaz irányítás mely a zenekart és az énekeseket eggyé kovácsolja.
A legkisebb csúszás hatására szétesik a zenekar és az énekesek összhangja. Külön szól a zenekar által produkált dallam, és az énekesek előadásában a melódia. Olyanná válik, mint egy rossz kánon, és nagy rutin kell ahhoz, hogy visszataláljanak a zenekar gépi előadásához.

Ezt a fél Play Back megoldást alkalmazzák a táncdalénekesek is. Ebben az esetben a ritmus határozza meg az előadást, és ahhoz kell kötődni. Hangsúlyozom, hogy nehéz együtt működni a dallam nélküli kísérettel, és egy rossz ismétlés, vagy ritmustévesztés kudarchoz vezet, ellentétben az élőzenei kísérettel, amikor a zenekar követi az előadót, és csak a vájt-fülűek veszik észre, hogy rosszul ismételt, vagy netán ritmusban tévesztett az énekes.
Előfordul olyan eset, amikor az énekes be van rekedve, és nem tud fellépni. Ilyenkor az olyan lemezüket használják, melyen az ének is rajta van. A dolga csupán annyi a művésznek: kiáll a pódiumra, és tátog a saját lemezén elhangzó felvételhez.
Ezt nevezik teljes Play-Back-nek.
Az említett példákban bemutattam a technika vívmányainak számító lehetőségeket, és azok előnyös, és hátrányos alkalmazásait.

A fenti példa hatására nótaénekeseink között is – dilettáns módon- sajnos vannak olyanok, akik megpróbálkoznak az említett lehetőséggel.
Az ő esetükben kizárólag csak a teljes Play-Back alkalmazható, ugyanis a nóták szabad előadásban hangzanak el, ahol mindig az énekesé a vezető pozíció, őhozzá alkalmazkodik a zenekar.
A fél Play-Back eleve ki van zárva, mivel megoldhatatlan, hogy a zenekaré legyen a vezetőszólam, és az énekes alkalmazkodjék hozzá, ekkor ugyanis állandó csúszások fordulnának elő: hol az énekes, hol a zenekar lenne elmaradva, vagy sietne előre.
A szakmai tudatlanság eredményez még olyan esetet is, amikor a lemezen elhangzó énekkel, együtt énekel az énekes, ami úgy hangzik, mintha vízhangozna előadása, ugyanis létezhetetlen pontosan együtt énekelni a lemezen hangzó nótával. Iszonyatosan rossz!
Amikor ilyet hallok, mindig eszembe jut a MÉDIA: amely száműzte a nótákat a rádiók, TV-k műsorából és ellensége lett ennek a romantikus műfajnak. Tettükkel csak a nóták hiányával tették szegényebbé a nótakedvelők táborát, és nem követek el olyan főbenjáró bűnt, mint azok az énekesek, akik kiállnak a közönség elé tátogni, lejáratva ezzel a műfajt, és saját magukat, csupán azért, hogy több pénzt harácsolhassanak, és ennek érdekében kizárják a cigányzenekarokat a fellépés lehetőségéből, saját anyagi előnyük miatt. Ne felejtsük el, hogy a cigányzenekarok tették világhírűvé a magyar nótát!
Sajnos a rendezvények szervezői alkalmanként vevők erre a megoldásra, ugyanis megspórolják a zenekar tiszteletdíját, és ennek érdekében inkább többet fizetnek a „tátogóművésznek”, nem törődve azzal, hogy ilyen esetben lenézik a szakértő hallgatókat, közönséget.
Hasznos lenne, ha nótaénekeseink magukba szállva elgondolkoznának azon, hogy sokkal többet ártanak a magyar nótákért való küzdelem idején cselekedetükkel, a nóták ellen, mintha nem lépnének fel csalással, mint „tátogóművészek”!
Ennek a megoldásnak csupán egy előnye van: a lemezfelvételkor olvashatják a szöveget, és ha egyszer jól fel van énekelve, nem kell félni a rövidzárlattól, vagy tévesztéstől. Rendes körülmények között viszont illik tudni a szöveget.
Tanúja voltam olyan esetnek is, amikor több száz fős közönség előtt rádióból és TV-ből ismert énekesek szintetizátor és dob kísérettel léptek fel nótaműsorban. Erre csak annyit tudok mondani: „Dobbal nem lehet verebet fogni”!

Kérem azokat a magyar nótákban jeleskedő előadóművészeket, akik írásomból magukra ismertek, hogy tehetségüket ne váltsák mindenáron aprópénzre, mert ha azt teszik, nem érdemelték meg, hogy tehetségesnek születtek!
Makó, 2008. 06. 12.