ÉVFORDULÓ
(Sebők Árpád kérésére)

Évfordulót ünnepelnek,
Hozzá sok zöldséget esznek.
Vegetáriánus sorsa,
Koplalásnak változata.

Hogy kezdődött tárgyalgatják,
Esélyeket latolgatják.
Húsz vagy harminc van még hátra,
Vagy tán több is-, azt ki tudja?

Közben esznek, eszegetnek,
Rántott káposzta levelet.
Fasírt is van karalábból,
Finom falat meg céklából.

Három év már elmúlt, vagy lesz,
Kitartás ezt eredményez.
Más ötvenet sem ünnepel,
Ők ily szokást nem követnek.

Ünnepi lakoma után,
Kis pihenő, vár ezután.
Mikor eltelt elindulnak,
Sportpályára elcammognak.

Barátom fut körbe-körbe,
Pálya körül körözgetve.
Asszonya áll egymagába,
Szánalmát magába fojtva.

Közben azon bosszankodik,
Társa korát mért nem nézi.
Vagy igazolványa már rossz,
Nem látszanak a nagy számok.

Vén atléta erőlködik,
Versenylázban úgy tengődik.
Mozdony hangját utánozza,
Tüdeje sípol zokogva.

A szív is besegít hozzá,
Nyugdíjra vár, álmodozván.
Egyszer vége ígérgeti,
Szöges cipőt szögre teszi.

Értelmetlen a sok futás,
Utolérte már mátkáját.
Csendes halk szavú asszonyra,
Fájt a foga vágyakozva.

Fohászkodott az Istenhez,
Ki segített, áldást hintve.
Végre egymásra találtak,
Búcsút intve a magánynak.

Szépen élnek, csodát várva,
Álmodoznak éjszakába’.
A nappalok ragyogása,
Örömöknek csillogása.

Baj csak egy van, igen nagy baj,
Szófukar asszony, hallgatag.
Nem akar megnyílni szája,
Barátom pedig azt várja.

Vigasztaltam biztatgatván,
Van egy igaz ős közmondás.
„Néma asszony, áldás lehet,
Hogyha dolgos, az is ünnep”.

Beszélni tud, csak nem akar,
Spórol mindig a szavakkal.
Ki nem mozdul otthonából,
Nem utazik-, pedig az, jó.

Így élnek ők csendességben,
Szerelmesen, szerénységben.
Változást már nem remélnek,
Kevés szótól-, sosem félnek!

Makó, 2017-02-16