FOGY AZ IDŐM

Fogy az időm rohamosan,
Egyszer múlt idő leszek majd.
Nem úszta meg eddig senki,
Kivétel nincs-, be kell látni.

Az évek, hogy szaporodnak,
Értéke van minden napnak.
Nem látni a célegyenest,
De jól tudom, arra megyek.

Közben néha meg-megállok,
Visszanézek, gondolkodok.
Megoldást még nem találtam,
Hiba van a számításban.

Első hibát ott vétettem,
Mikor egy nap megszülettem.
Azóta fogynak napjaim,
Szaporodnak hónapjaim.

Hónapokból évek lesznek,
Évtizedek kerekednek.
Sok abból senkinek sem jut,
Becsapjuk egyszer a kaput.

Hogy mikor-? Jó lenne tudni,
Életünket úgy tervezni.
Okosan azt beosztani,
Csak azután, kopogtatni.

Odaát már nincs gondolat,
Öröm sincsen, sem hangulat.
Szórakozás luxus ottan,
Tengődünk az unalomban.

Ezért kéne itt lent tudni,
Szeretetet megosztani.
Dúskálni földi javakban,
Álmodozni Kánaánban.

Petőfinek megadatott,
Ahogy akart úgy halt meg ott.
Csatatéren Segesvárott,
Onnan tovább már nem jutott.

Megjövendölte a véget,
Utolérte, ott a végzet.
Fiatalélet teljében,
Hősként és nagy dicsőségben.

Megvívjuk mi is csatánkat,
Gőzünk, vesztünk, s feladjuk azt.
Bajban sokan Istent hívják,
Segítséget úgy akarnák.

Így lesz megváltó a halál,
Elragad, s velünk tovább áll.
Nem válogat-, nincsen koros,
Mindig az megy, aki soros.

Ha tudnám, hogy mikor jön el,
Hátul állnék türelemmel.
De, ravaszul van megoldva,
(A) dátumot senki sem tudja.

Ebből lesz aztán galiba,
A kaszás ezt kihasználja.
Lecsap, mint a rétihéja,
Áldozatát elragadja.

Itt állok hát tanácstalan,
Nem triblizek gondolatban.
Elmélázok egymagamban,
Közben élek nyugalomban.

Ajánlatomat megteszem,
Ötletem előterjesztem.
A kaszásnak hírül adom,
Francba menjen-, engem hagyjon!

Makó, 2017-02-11