AZ ÉN UTAM

Az utamat már bejártam,
Honnan egykor elindultam.
Mentem gyalog, kerékpárral,
Vonattal s autóbusszal.

Vicinális is vitt engem,
Nagy hajóval útra keltem.
Kézen fogva sétálgattam,
Mikor néha randevúztam.

Talán szerelmes is voltam,
S holtvágányon kalózkodtam.
Vissza nehezen emlékszem,
Hisz sok időt már megértem.

Az éveim kegyetlenek,
Velem együtt menetelnek.
Lerázni nem lehet őket,
Rám ragadva úgy követnek.

Rossz társaság-, álomrontók,
Unalmasak, tanácsadók.
Nem hallgatok rájuk sosem,
Reményvesztők ők énnekem.

Előrenéznék, de minek?
Nem terem ott semmi nekem.
Helyben járni lehetetlen,
Versenyfutó sem lehettem.

Lehetnék, de nincs levegő,
Küszködik ott bent a tüdő.
Szívem lazsál, úgy kalapál,
Vigyázni kell öreg az már.

Hátra nézzek? Az marhaság!
Nem várhatok onnan csodát.
Vénembernek nincs már álma,
Félő ott egy öreg mátka.

Az én utam, útvesztő lett,
Egyenesen is tévedek.
Az emlékek meggyötörnek,
Elképedve liheghetek.

Gondolkozni kéne talán,
Ötleteket gyűjteni tán.
Rám férne sok okos dolog,
De az agyam lassan forog.

Mihez kezdjek-? Töprenkedem!
Rájövök, hogy nincsen tippem.
Lottózni kellene talán?
Hátha segít öt rusnya szám.

Bolond azért még nem vagyok,
Vagy tán már arra slattyogok?
Bolondság szerencsét hozna,
Vagy még nagyobb bajt okozna?

Mókuskerékbe kerültem,
Bánatosan beleestem.
Imádkozni kéne talán,
Ez lehetne biztos talány?

Melyiket mondjam, nem tudom?
Mi célszerű lenne nagyon.
Ráébredtem elfeledtem,
Az imádság, gyengeségem.

Segítséget kitől kérjek?
Jó emberek segítsenek.
Itt állok, mint az a borjú,
Hová tűnt el az új kapu?

Hű, de bánatos lettem most,
Üres hordónál kopogok.
Életem, elpazaroltam,
Bor helyett is vizet ittam.

Makó, 2017-02-14