ÖREGEMBER

Öregember áll előttem,
Előszobám nagytükrében.
Elképedve úgy figyelem,
Hű-, de megváltozott minden!

Elhinni se nem akarom,
Amit mutat hasonmásom?
Ruhát fogok, törülgetem,
Türelmesen fényesítem.

Ahogyan így serénykedem,
Egyre élesebb lesz képem.
Grimaszt vágok, próbálgatom,
Sikerül-e megváltoznom.

Bármit teszek, csak utánoz,
Ezen aztán gondolkodom.
Hátralépek, hátrál ő is,
Továbbra is incselkedik.

Elindulok, mire ő is,
Gonoszkodva bosszantva így.
Visszalépek, fenyegetem,
Szintén azt teszi most velem.

Egyre jobban ráébredek,
Cserbenhagytak már az évek.
Nincs mit tennem, vagy tán mégis.
Újabb próba az megéri?

Otthagyom a rusnya tükröm,
Amit nyújt az már nem öröm.
Kerékpáromra pattanok,
Nagy iramban elvágtatok.

Fiatalságom üldözöm,
Magam majdnem összetöröm.
Nem adom fel, megyek tovább,
Szemem könnyezve alig lát.

Nyelvem kilóg, zilál tüdőm,
Sebességgel úgy küszködöm.
Folyton lassul az iramom,
Közben izzad a homlokom.

Összeszedem az erőmet,
Jöhet még egy újabb menet.
Lelki szemeimmel nézem,
Hol van a sok ifjú évem.

Erőm fogytán, reszket lábam,
Így van ez az én koromban.
Sutba vágom kerékpárom,
Gyalogosan úgy folytatom.

Néha-néha megcsellenek,
Ahogy fáradtan lépkedek.
Botom nincs az, szégyen volna,
Támaszkodom hát a falra.

Félre nézek nagy hirtelen,
Mély árok van ott mellettem.
A fal mellől el nem megyek,
Nehogy az árokba essek.

Közben minden fele nézek,
Szemben jönnek az emberek.
Terebélyes asszonyságok,
És pocakos uraságok.

Mind egykorúak énvelem,
Átformálva öregesen.
Ekkor kissé megnyugodok,
Enyhülni kezdnek a gondok.

Bánatosan elfogadom,
Az öregség az, szánalom.
Visszamegyek a tükrömhöz,
Ha csak ő lát az is öröm.

Makó, 2017-07-14