RÉGMÚLT IDŐ

Véget ért egy szép fejezet,
Lezárult egy csodás álom.
Nem kerestem többé soha,
Tudtam, úgyse nem találom.

Vannak percek, s vannak órák,
Amelyek örökké járnak.
Ha az óra egyszer megáll,
Vége lesz a legszebb nyárnak.

Az ábrándok elkísérnek,
Az utamon véges-végig.
Felidéznek emlékeket,
Madarak is azt csicsergik.

A múlt kísért, visszatérve,
Az emlékem szépségére.
Fel-fellobban, majd tovább áll,
Eltűnik az álom képe.

Hó lepi be már a tájat,
Megfagynak a gondolatok.
Megpihen az érzés ekkor,
Megyek-, és tovább ballagok.

Jégvirágok az ablakon,
Fantomképeket rajzolnak.
Nézegetem, megcsodálom,
S eltűnik, ha kisüt a Nap.

Kiderül az ég is egyszer,
A zord felhők tovaszállnak.
A csillagok felragyognak,
Fényt adnak az éjszakának.

Új álmok gyakran születnek,
Egymást váltva tülekednek.
De egy régi az megmarad,
Sosem száll el-, azaz ünnep.

Macskaköves utam kopog,
Eljátszanak egy dallamot.
Azokon, ahogyan járok,
Egyre, gyakran rád gondolok.

Álmok és a valóságok,
Egymás mellett jól megférnek.
Benn a szívünk mélyén talán,
Régi dallamot idéznek.

Zeng fülünkben csengő hangon,
A muzsika, mint kavarog,
Megjelennek a háttérben,
Kedves csilingelő hangok.

Hová lesz, mit nem feledünk,
Miért tűnnek el egykoron.
Majd idővel visszatérve,
Mosolyt varázsol orcákon.

Gondolatok kavalkádja,
Mint ringlispíl egyre forog.
Néha megáll megpihenni,
S tovább indulva zakatol.

Agyunk lüktet, erőlködik,
Megfejtéseket keresi.
Oly sok dolog érthetetlen,
Mit nagyon nehéz felfogni.

Miért vannak olyan napok,
Melyeknek nincsen jövője?
Amit pedig nem akarnánk,
Az kerül az előtérbe.

Ha egy fejezet véget ér,
Miért nincsen annak vége?
Talán a sors szabja azt meg,
És a megoldás-, ez lenne.

Makó, 2017-01-15