CSEND VAN!

Csend van! Síri csend-, nyugalom,
Órám ketyeg fenn a falon.
A mutatók körbe futnak,
Az idő rohan-, és szalad.

Fekszem, pihenek, mélázom,
Körbevesz a gondolatom.
Ábrándjaim csalogatnak,
Messze távolba mutatnak.

Reményeim bíztatása,
Ötletemnek varázslata.
Utazom a nagyvilágba,
Hegyen-völgyön, sok országba.

Képzeletem, velem halad,
Vizuálisan mutogat.
Mindent látok, mindent hallok,
Hol nem jártam-, most ott vagyok.

Ablakomon jégvirágok,
Tél van! Fagy, zúzmara, sok hó.
Szánkó csilingelve halad,
Lovak húzzák, nyerítve azt.

Gyermekkacaj, zsivaj, lárma,
Hólabdáknak dobálása.
Célba érnek-, széjjel málnak,
Örvendetes, győzelem az.

Újra kezdik, és folytatják,
A jó kedvük, nem hagy alább.
Arcuk piros, kezük fagyos,
Lábuk fázik, és toporog.

Kiszakadt az ég dunyhája,
Hull a hó, a földre, fákra,
Nagy pelyheit, fújja a szél,
Csikorog, tombol most a tél.

Ablakomnál állok, s nézem,
Fiatalkorom idézem.
Körmeimmel rajzolgatok,
Jégvirágom formázgatom.

Szívet kreál, s alkot kezem,
Vele küldöm üzenetem.
Rálehelek az üvegre,
Letörlöm a művészetem.

Kandallómban a tűz ropog,
Hideggel alkot kontrasztot.
Más világ van a szobámban,
Elálmosít, magányomban.

Ásítva szám nagyra tátom,
Elakad a gondolatom.
Szemeimet megdörzsölöm,
Pislákolva magam gyötröm.

Hirtelen másfelé megyek,
Más irányba útra kelek.
A tengeren hajókázom,
A zord telet, nyárra váltom.

Künn a parton, hatalmas fák,
Megcsodálom, sokaságát.
Madaraknak az éneke,
Kórusuknak csicsergése.

Távolban a hegyek ormán,
Örök tél van, s lenn forróság.
Mindezt látom, s megnézhetem,
Hozzájuk visz képzeletem.

Csend lesz ismét, és nyugalom,
Véget ér álmodozásom.
Ajándék volt magányomnak,
Boldogság-, fantáziámnak!

Makó, 2021-01-15