TERVEZEM AZ ÉLETEMET

Tervezem az életemet,
Már több mint nyolcvan éve.
Minden nap sok új gondolat,
S eszmék jutnak eszembe.

Viaskodom önmagammal,
Harcom vívom, csatázom.
Nem adom meg soha magam,
Megküzdök a sorsommal.

Sosem szoktam félreállni,
Hamisérveknek hinni,
Szembenéztem a jövőmmel,
S mindent bátran legyőztem.

Nap-nap után, újra kezdtem,
Ha bizonytalan lettem.
A tegnapot elfeledtem,
Csak magam elé néztem.

Nehézévek sokasága,
Nyomja a vállaimat.
A boldogság kutatása,
Sokszor volt-, utópia.

Kalandozás közepette,
Tévútra is tévedtem.
Nem álltam meg-, mentem tovább,
Hagytam-, sodorjon az ár.

Mikor végre kikötöttem,
Gondolatom rendeztem.
Rájöttem, hogy rosszirányba,
Baktatgattam, utaztam.

Kihúztam akkor magamat,
Homlokom ráncolgatva.
Szembenéztem a valóval,
S vártam, mit hoz a holnap.

Így tengődtem, meneteltem,
Évekig révetegen.
Közben időm haladt egyre,
Amire nem figyeltem.

Nagyára lett később ennek,
Amit bánni lehetett.
Az időnek a kereke,
Mindig egy irányba megy.

Visszatérés nincs sohasem,
Hát, múltidéző lettem.
Megingott bizalmam közben,
Jövőmet illetően.

Naponta fogyott esélyem,
Ezen töröm a fejem.
Kényszeredve vettem észre,
Nagyon megöregedtem.

Az öregkor gonosz tréfa,
A sors iróniája.
Benyújtja ekkor a számlák,
Kegyetlen valóságát.

Ülök csendben, magányomban,
Tépelődöm most sokat.
Ki, vagy mi volt, mit kihagytam,
Azon jár folyton agyam?

Minden-minden már hiába,
Hezitál a gondolat.
Az idő meg egyre rohan,
Fut, mint egy inaszakadt.

Tervezni az életemet,
Azt most már nem én teszem.
Minden napom már ajándék,
S egyszer utam véget ér.

Makó, 2021-01-24