FÁTYOL ZENEKAR

Fátyol Misinek hosszú évtizedekig egy öttagú cigányzenekara volt, amellyel sikert-sikerre halmoztak, és a Magyar Rádióban is sokszor szerepeltek.
A legendás prímás az országban elsők között volt, aki felfigyelt az idők szavára, és a korral lépést tartva kibővítette zenekarát, annak érdekében, hogy a közönség által igényelt tánczenei követelménynek is eleget tudjanak tenni.
A megmaradt cigányzenekart kibővítette Bakos Zoltán zongoristával, (Korábban tisztviselő volt) és Siket Antal dobos, hegedűs, énekessel. (Szintén tisztviselő)
Rácz Géza tercprímás meg tanult gitározni.
Ezzel a megoldással az akkori igények minden zenei igényét ki tudták elégíteni.
Rövid idő elteltével kifogástalan együttesé vált e kombinált zenekar, és országos szinten is elismert együttesként tartották számon őket, és az ország legelismertebb énekesei, művészei örömmel vállaltak fellépést e zenekarral.
Később többször változott az összeállítás, de a népszerűség mindig megmaradt.

Az első változtatás személyemmel történt, amikor Bakos Zoltán kivált a zenekarból és ismét tisztviselő lett. Először a Városi Tanács tervosztályának vezetője, majd tanácselnök helyettes.
A gimnázium zenekara ez idő tájt bomlott fel, mivel a felsőbb osztályba járók végeztek, és elkerültek a tagok főiskolára, egyetemre.
A volt zenekarommal nagy népszerűségnek örvendtünk, a repertoárunk széles skálán mozgott: magyar és külföldi slágerekből állt, és eszembe sem jutott, hogy mit jelent a zenekari rutin.

Ekkor keresett fel Rácz Géza, Fátyol Misi megbízatásából, és kérte, hogy este menjek be a Koronába, a zenekar szeretne beszélni velem.
Fátyol Misi, mint az együttes vezetője ismertette velem a tényeket, és felkért, hogy pár napra vállaljam el a zongorázást zenekarában, amíg nem találnak főhívatású zongoristát. Hozzátette:
„Tudom, hogy mint diákra nem számíthatunk rád”!
Természetesen azonnal megfeledkeztem az iskolai szigorról, és boldogan vállaltam el.
Tanítás után minden nap Rácz Gézánál gyakoroltunk, hogy be tudjak illeszkedni az össze szokott zenekarba.
A pár alkalomból kereken nyolc hónap lett.
Fátyol Misi zenekarában tanultam meg, hogy egy zenésznek nem válik hátrányává, ha tud muzsikálni.
Ebben a zenekarban váltam „tolvajjá”, aki minden nálam rosszabb, vagy jobb zenésztől igyekeztem mindent megtanulni, ellopni, amivel tudásom csiszolhattam, és amivel rutinra tehettem szert.
Ettől kezdve rengeteget kottáztam, és magnóról, lemezről leírtam mindent annak érdekében, hogy aránylag naprakészen legyen repertoárom.
A zenekarban, amikor cigányzenét játszottak nem volt semmi feladatom.
Amikor viszont tánczenét játszottunk a brácsás, és a cimbalmos pihent.
A pihenő időmet kihasználva kottáztam a zenekar műsorszámait, így aránylag gyorsan utolértem az együttest, és egyre jobban megszerettem az éjszakai életet.

A Korona étterem fogalom volt abban az időben, és a megye falvaiból, városaiból visszatérő vendégei voltak e patinás szórakozóhelynek.
Minden este megtelt vacsorázó vendégekkel, akik elegáns öltözetben jelentek meg. Írhatnám úgy is:
„Úri szórakozó helye volt a városnak”.
A néha betérő fiatalok igyekeztek beilleszkedni a kialakult íratlan szokások, előírások elvárásaiba.
Az étterem éjszakai életének legfiatalabb résztvevője voltam, és szinte gyerekként muzsikálta a zenekarban.
Tanáraim rendszeresen megjelentek vacsorázni, szórakozni, ami az akkoriban kialakulóban lévő táncolást is jelentette.
A táncplacc a zenekar háta mögött volt, elszeparálva a vacsorázó, iszogató vendégektől.
Törzsvendégnek számított Bábonyi Tóth István tanárom, (Egykor úszó válogatott volt) és felesége, akik egy régi kor utolsó mohikánjainak számítottak és magázták egymást.
Hetente 2-3 alkalommal fogyasztották el vacsorájukat az étteremben, és nagy tisztelői voltak a híres prímásnak, valamint zenekarának.
Minden alkalommal udvariasan köszöntöttem Őket, ha távolabb voltam fejhajtással üdvözöltem a házaspárt.
Tanárom hasonlóan fogadta üdvözlésem, és soha nem tette szóvá, amiért illegálisan tartózkodtam a számomra tilos helyen.
Egyetlen kivételes alkalom volt csupán, amikor olyan távol ültek le a zenekartól, hogy feltételeztem, hogy nem vesz észre, és elkövettem egy nagy hibát: ezúttal nem üdvözöltem.
Másnap ezt a figyelmetlenségemet, a kötelező tiszteletadásnak elmulasztását igazgatói megrovásban fejezte ki az iskola vezetősége: Tiltott helyen tartózkodás címén.
Korrekt volt Bábonyi tanár úr, és nem árulta el, hogy zenélek a Koronában, de ez a korrektsége nem nekem szólt, hanem Fátyol Misinek, és így továbbra is „zavartalanul” tagja maradhattam az együttesnek.
Még ugyanazon napon este a tanár úr a folyosó ajtajának kilincsét kívülről, én pedig belülről fogtam, és ennek köszönhetően elkerülhetetlen volt a közvetlen találkozás.
Jó estét kívánok köszöntöttem a házaspárt.
Jó estét kívánok válaszolták, majd egy ironikus mosollyal megtoldotta tanárom a köszöntést, és megjegyezte:
„Milyen gyorsan tanul a diák úr”!
Ezután még számtalan estén találkoztunk a szórakozóhelyen, de sohasem volt semmi következménye ott tartózkodásomnak.
Igaz!
Akkor is köszöntem, ha csak a kalapját láttam az okítómnak.

Tarjányi László testnevelő tanárom, edzőm soha nem jött a feleségével, ő inkább barátokkal jelent meg, és alkalomadtán még itallal is meg kínált, mely gesztusával talán ki akarta fejezni: Cinkosok vagyunk!

Kási Jenő tanár úr sem feleségével járt a Koronába, hanem barátokkal vagy egyedül, amikor éppen egy tarokkparti után egy ital erejéig útba ejtette az éttermet.
Egy alkalommal zárórakor érkezett, amikor már kimuzsikált a zenekar.
Éppen a zongorát csuktam le, mikor belépett.
Amint odanézett intett nekem, hogy menjek oda, és leült a zenekari asztalhoz.
Udvariasan köszöntöttem, miután hellyel kínált, majd pénzt tett elébem az asztalra, és kérte, hogy hozassak két nagyfröccsöt.
Tanár úr kérem, már kimuzsikáltunk, és ilyenkor már, nem adnak semmit, nincs kiszolgálás. –Feleltem!
Ezt én nagyon jól tudom, és azért kértelek téged, mert te bennfentes vagy.
Odamentem a főnökhöz, kértem két nagyfröccsöt, hozzátéve:
„Ha nem akarja, hogy holnaptól ne jöhessek muzsikálni, vagy esetleg kirúgjanak a gimnáziumból, akkor ez egyszer tegyen kivételt”.
A főnök bólintott, és személyesen szolgált ki bennünket.
Koccintottunk Jenő bácsival, – aki kollégista koromban annyi kimenőelvonásban részesített, hogy a nyári szünetet is bent kellett volna töltenem – aki beszélgetés közben megkérdezte: te merre laksz?
A Tulipán utcán.
Nagyszerű, – mondta, akkor együtt megyünk haza.
Ebből tudtam, hogy haza kell kísérnem a meglehetősen ittas tanáromat.
Miután elfogyasztottuk az italainkat elindultunk haza.
Mikor a gimnáziumhoz értünk Jenő bácsi azt mondta: ” Inni kéne valamit még”!
Tanár úr már minden bezárt, sehová nem tudunk elmenni ilyenkor: Feleltem!
Erre kigombolta a ballonkabátját, és előhúzott egy butykost, majd kezembe nyomva hozzátette: „te olyan élhetetlen ember vagy, soha sem viszed semmire az életben, ha nem változol meg”.
Ittam és közben eszembe jutott, hogy milyen „Rendes” diák vagyok:
„Engedély nélkül, titokban muzsikálok a Koronában, éjjel kísérgetem ittas tanáromat, betetézve azzal, hogy pontban éjfélkor butykosból iszom a bort iskolám előtt. (Ahogy mondani szokás: „Ez megér egy misét”)
Végre megérkeztünk a Katolikus Temető kapujához, mely volt zárva.
Tanár úr a temető hatalmas vaskapuja mögötti bejáróban lakott.
Nagy nehezen előkerült a kapukulcsa, de hiába próbálta Jenő bácsi kinyitni a kaput, nem sikerült.
E kényszerhelyzetben a legjobb megoldásként ismét elő került a butykos, melyet meg kellett húznunk.
Miután bevettük a célzóvizet, újabb próbálkozás következett.
Kedvem lett volna mondani Jenő bácsinak:
„Csengessen be a feleségének, hogy adja ki a kulcslyukat is, mivel csak a kulcs van nála”.
Miután nem mertem poénkodni, végre sokadik kérésemre átadta a féltve őrzött kulcsát.
Beledugtam a zárba, és kinyitottam az addig engedetlen kaput.
Hát ezt, hogy csináltad? – Nézett rám csodálkozva.
Bekísérjem tanár úr? – Kérdeztem!
Fejét rázva annyit mondott: „Nem vagy te olyan jó ajánlólevél”!
Jóéjszakát, mondta, és eltűnt a sötétben.
Kicsit vártam, majd utána lopakodva meggyőződtem, hogy sikeresen célba ért-e.
Ezután a temetőkaput gondosan becsuktam, és elindultam haza!

Másnap Fátyol Misi megjegyezte: „Te már túltettél a zenekaron, mert mi még soha nem lettünk kiszolgálva záróra után”.
Elhiszem! – De nem is jár egyikőtök sem gimnáziumba. –Válaszoltam hasonló stílusban.
A zenekarban töltött nyolc hónap alatt rendezték meg a sok más rendezvény között a gimnázium bálját is, ahol szinte az egész tanári kar részt vett, és egyetlen tanár sem tette szóvá, a fellépésemet a zenekarral.
Több mint öt évtizedes távlatból, ha visszagondolok azokra az időkre, mindössze egy megoldás létezik: A legendás prímásra való tekintettel, minden tanár szemet hunyt a renitens diákjuk kalózkodása felett.

Fátyol Misi első héttagú kombinált zenekarának zongoristáját, a 87 éves korában elhunyt Bakos Zoltánt: 2002. július 28-án 10 óra 30 perckor helyezték örök nyugalomra a makói Belvárosi Református Temetőben.(Utolsó zenekari tag.)

Úgy gondolom, most jött el az ideje, hogy megismertessem az olvasóval az ősrégi családfát, és annak legutolsó prímását: Fátyol Misit.