VARGA ÁKOS

Varga Ákos a makói Hagymaház művészeti vezetője volt, aki súlyos szívbetegségben élte mindennapjait.
Betegségéről nem vett tudomást, és mindenki életvidám, jókedvű, optimista emberként ismerte.
A déli harangszó hallatán minden nap egy plakátköteget vett a hóna alá, mintha dolgozni indulna, és mosolyogva társult a kerista lányokhoz, akik ez idő tájt mentek ebédelni a kollégiumba.
A lányok örömmel fogadták a sziporkázó tréfamestert, akinek ez a déli kis kikapcsolódás örömteli perceket okozott.
Ákos mintha érezte volna, hogy a sors rövid életet szánt számára, ezért minden idejét, pénzét utazásokra költötte.

Németországi útja után odajött hozzám, és elmesélte, hogy sok helyen megfordult nyaralása idején, és a legtöbb szórakozóhelyen: Harmonika, gitár, bőgő összeállítású triók muzsikáltak.
Arra kért, hogy állítsak össze egy ilyen kis együttest, és vasárnaponként az utcai klubban, – ahol büfé is működött – szeretné, ha fellépnénk.
A triónk két hét múlva már hangulatos zenével lépett a közönség elé.
Rácz Géza gitár, Puka János Bőgő, (Fátyol Misi zenekarának tagjai) és én harmonikáztam.
A hangulatra jellemző volt, hogy (13 óra helyett) mindig 14 óráig kellett muzsikálnunk a közönség kérésére.
A fizetésünk nettó 50-50 forint volt.
Este, Géza, és Jancsi 45-45 forintért dolgozott.

Mintegy két hónap után a Vendéglátó Vállalatnál megtudták a sikeres vasárnapi sörzenénket, és ennek hatására a Koronában is elrendelték a zenekarnak, szintén ezen a napon, és időben: „Jó ebédhez szól a nóta” címmel a muzsikálást.
E tények következtében triónk feloszlott, és rövid időre megszűnt a sörzene a Hagymaházban.
Ákos hiába kérlelt, hogy alakítsak még egy hasonló triót, nem jött össze, mert nem volt sem gitáros sem bőgős, akikkel ki lehetett volna állni a közönség elé.

Ákos állandó agitálásának hatására, végül kijelentettem, hogy nemcsak gitáros és bőgős létezik, hanem más összeállítású zenekarok is muzsikálnak a világon.
Kijelentésem hatására állt össze: Háry Ferenc zongora, Szirányi István dob, és Bozsogi Attila harmonika összeállítású zenekarunk, mely az akkori slágereket muzsikálta a közönség nagy örömére.
Tabányinak köszönhetően a harmonika országosan nagyon felkapott hangszer volt, és Háry Feri ragyogó zongorajátéka, és a kuriózumnak számító harmonika, valamint Pista barátunk kifogástalan ritmusa elbűvölte a közönséget
Megint két hónapig tartott az új zenekarom virágzása, és ekkor a Hagymaház vezetőségének szervezése vetett véget véglegesen a vasárnapi sörzenének, mivel ezeken a napokon délután 16 órától diákössztáncot indítottak a Korona emeleti nagytermében, ahol Kiss Tóni bácsi és öttagú zenekara muzsikált.

A Hagymaház, vagy Kultúrház minden idők legagilisabb művészeti vezetője nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy Ákos volt.
Mikor ráért, volt, hogy a színpadon a függöny mögött órákig zongorázott saját szórakoztatására.
Nem tudott zongorázni, de nagyon szeretett. A jobb kézben a melódiát elfogadhatóan lepötyögtette, és ehhez egy igazi ingabasszusos, úgynevezett suszterbasszust játszott, amely akkordokat ő sem tudta, hogy milyen hangokból álltak?

Minden szervezését fejben tartotta, és soha nem vezetett határidő naplót. Ennek köszönhetően néha döntő fontosságú dolgokat elfelejtett, amit nagy lótás-futásnak
tudhatóan, igyekezett helyrehozni.
Egy ilyen rövidzárlat által előidézett szereplés miatt a színjátszóknak csaknem kudarcba fulladt a fellépése.
Ákos elfelejtett nekem szólni, hogy menjek el a főpróbára, ahol a darab két harmonikaszólóját kellett volna beállítani.
A bajt barátunk még azzal tetézte, hogy az előadásra sem hívott el.
A társulatnak indulni kellett Igásra fellépni, mikor az utolsó létszámellenőrzéskor kiderült, hogy nem vagyok ott.
Szegény Ákosnak ekkor nagyot dobbant a rossz szíve, és máris indult hozzánk, ahol a szüleim tudatták vele, hogy elmentem a Park moziba.
Elkérte a harmonikámat, és az egy kilométerre lévő Kultúrházig elcipelte, majd rohant a mozihoz, ahol film közben bemondatta, hogy azonnal menjek a pénztárhoz.
Mikor kimentem Ákos ott állt csurom vizesen az izzadtságtól, és máris nekem esett: „Mindjárt indulni kell műsort adni, te meg nyugodtan ülsz a moziban”.
Nekem nem szólt senki! – Mondtam.
Dehogy nem, az előbb szóltam, nem hallottad!
Ott van már a harmonikád is, csak igyekezzünk, majd útközben megbeszéljük, hogy mit kell játszanod.
Mikorra Igásra értünk tökéletesen tudtam a végszót, amikor be kell lépnem a színpadra, és eljátszanom a darabba beállított közismert slágereket.
A szépséghiba csupán annyi volt, hogy az első és a második rész két betétdalát tévesen adták nekem meg, s így a „Búcsúkeringő” (Gyere, ülj kedves mellém) helyett a második részben lévő „Na, nézd a tökfilkó, hogy milyen szerelmes” című dalt kezdtem játszani.
A függöny mögül beszóltak, hogy a másik dal kell.
Ekkor két akkorddal befejeztem a dalt, és a két főszereplő elé állva elmondtam a rögtönzött szövegem: „Ti annyira szeretitek egymást, ezért játszok egy sokkal szebb dalt nektek, ezt énekeld el szíved választottjának”.
Ezután végre elhangzott az igazi betétdal, és felzúgott a vastaps a nézőtéren.
Így kell ezt csinálni, mondta szünetben Ákos, és még hozzátette: ezt az ötletemet a legközelebbi előadáson is be kellene venni a darabba.
Nem szóltam semmit, hagytam, hogy élvezze barátom a nem létező sikerét a rendező Iritz Gyurka bácsi előtt.

Ezt a darabot még több helyen előadtuk, persze Gyurka bácsi, – aki ismerte Ákos sokszor légből kapott megnyilvánulásait – kihagyta az én rögtönzött szövegem, és annyit fűzött az előadáshoz:
„Megkérek mindenkit, hogy ne írjátok át az eredeti szövegkönyvet”!

Egy napon szomorúan vettük tudomásul, hogy Ákos felmondott a Kultúrházban, és elment a Csongrád-megyei hírlaphoz újságírónak.
A Hagymaház öntevékeny szereplőgárdájához soha nem lett hűtlen, és szabad idejében rendszeresen visszajárt látogatóba, amikor felelevenítették a legendássá vált sztorijait, amelyek abból adódtak, hogy büszke volt rá: „Nekem soha nem kellenek jegyzetek, én mindenre fejből is emlékezem”!

Megrendülten fogadta mindenki a szomorú hírt az újság gyászjelentéséből:
36 éves korában elhunyt Varga Ákos újságíró.

Ákos jó barát volt, aki rengeteg sztoriját örökre magával vitte, melyekből rá emlékezve igyekeztem egy párat megmenteni írásomban.