SZATMÁRI SANYI (DUDI)
Háry Ferivel, akivel együtt kezdődött zenei pályafutásunk, több mint 27 évig nem találkoztam, mivel ez idő alatt külföldön muzsikált.
Makón a szabadtéri játékok idején, a tömeggel sodródva igyekeztünk a nézőtérre, mikor váratlanul összefutottunk.
Rövid üdvözlés után, azonnal nekem szegezte a kérdést: „Tudnál-e még kézen állni a gimi ablakában?
Mosolyogva válaszoltam: „Lassan már a földön, lábon is bizonytalanul állok.
A kérdésének apropója egy általam rég elfeledett tényre épült!
Gimnáziumba volt egy kötelező elvárás, óra után, az osztályokban senki sem maradhatott, csupán a két hetes.
A két hetes közös jelenléte viszont kötelező volt.
Szünetben Szatmári Sanyival (Dudival) teljesítettünk szolgálatot, amikor létrejött közöttünk egy fogadás, melynek értelmében, a II-ik emeleti ablakban háttal az utca felé csinálok egy kézenállást egy mozijegyért. (3.30Ft.)
Kézen álltam az ablakban, mikor belépett az osztályba Bábonyi Tóth István földrajz, biológia, kémiatanárunk, aki engem látva nem szólt egy szót sem, és megvárta, míg lejövök az ablakból.
Ekkor letette a naplót az asztalra, majd odajött hozzám és a karomat megfogva úgy megszorította, hogy napokig kék-zöld volt a szorítás helye, és a fülembe ordította: ”Te nem vakmerő vagy, hanem vadbarom”.
Szünet után miután az osztály elfoglalta a helyét, mintha mi sem történt volna leadta az órát.
Óra után meginvitált Marczis Vilmos igazgató úrhoz, egy szigorú igazgatói megrovásért.
A dolog neheze ezután következett, ugyanis Dudi állta adott szavát, és este engedély nélkül el kellett mennünk moziba.
Mielőtt bementünk volna az előadásra, barátom 50 fillérét vett egy fél zacskó pattogatott kukoricát, mire megjegyeztem:
„Nem gondoltam, hogy ilyen gavallér vagy velem”!
Mikor beengedtek bennünket a nézőtérre, már majdnem elhagytuk a vetítővásznat, mikor végre az első sorban leülhettünk.
Az én 3.30-as jegyem árán elmentünk ketten moziba, vett egy fél zacskó pattogatott kukoricát, és még maradt húsz fillérje.
Már akkor megfogadtam, hogy sohasem leszek üzletember!
Barátom 1956-ban disszidált, és mikor utoljára találkoztunk (New Yorkban élt) a makói Korona Bárban, kért egy italt nekem, és megjegyezte vigyorogva:
”Ez még a húsz fillérből van”
Miután visszatért Amerikába, öt gyermekével, feleségével eltűnt, és az Interpol sem találta meg őket.