EPIZÓDOK

UDVARHELYI ÉVA

Gyönyörű őszi napsütésben, fájó szívvel mondtunk búcsút a mindig rövid nyári szünettől, amikor elfoglaltuk helyünket a gimnázium harmadik osztályában és elkezdődött az új tanév.
Mindössze két napja jártunk iskolába, amikor a második emeleti lépcsőről elém kanyarodott egy széplány, akin a meleg őszi nyárnak köszönhetően, egy kissé merészen kivágott blúz volt.
A pikáns öltözetet, és telt kebleit kamasz kíváncsisággal vettem észre, és a látottakat méltatva kedves hangon megjegyeztem: Szépek a dudáid!
A lány rám sem nézett, hanem a kezében lévő füzetet lóbálva továbbhaladt a folyósón.

Másnap délelőtt a hosszúszünet után nyílt az osztályajtó, és belépett a tegnapi lány, – de már nem a kivágott blúzában – kezében a naplóval.
Ő lehetett 22 éves, én meg 18 voltam.
Letette a naplót a tanári asztalra, és a táblához lépve felírta: Udvarhelyi Éva.
Majd az osztály felé fordulva szóban is megismételte a nevét, és bejelentette, hogy biológiát fog tanítani.
Ezután sorban mindenki felállt, és bemutatkoztunk.
Mikor rám került a sor, és a nevemet megmondtam, – mosolyogva megjegyezte: magával már találkoztunk.
Kényszeredetten visszamosolyogtam, és bólintva mondtam: Igen.
Az elkövetkezőkben soha nem említette meg pimaszságomat, csupán azzal jelezte irántam érzett bizalmatlanságát, hogy én voltam az osztályban az egyetlen, akit véletlenül sem tegezett le.

A tanárnő kérésére, az egyik órára Kelemen Pista egy hatalmas kecskebékát hozott. A tanárnő a béka két hátsólábát összefogta, mint ahogy a tyúkok lábát szokták, és a békát a hátára fektette, majd folyamatosan simogatta a hasát. A béka rövid idő alatt, hipnotikus mély álomba került. Ekkor résnyire nyílt az ajtó, és valaki beintett a tanárnőnek, aki a brekit elengedve kiment a folyosóra.
Én a második padban ültem, és meguntam a béka szunyókálását, és visszafordítottam a hasára. A brekencs felébredt és menekülőre fogva, hatalmas ugrásokkal az osztálytársaim közzé vetette magát. A lányok a pad tetejére ugorva sivalkodtak, mint egy választási malac. E ricsajra nyílt ismét az ajtó, és belépett a tanárnő, Marczis Vilmos igazgató úrral. Csupán egy kérdés a tanárnőtől: „Ki fordította meg a békát?” Én habozás nélkül jelentkeztem. Majd az igazgató úr kíséretével, ellenőrzőmmel kezemben, az igazgatóiba mentem. Botrányokozás és félelemkeltés címén igazgatói megrovásban részesültem. A tanárnő csak annyit mondott, mikor megmutattam az ellenőrzőm: ”Én ezt nem akartam volna”.

Mintegy két hónapig tanított bennünket, majd elhelyezték valahová, és sohasem hallottunk róla többé. Lehet, hogy személyemre ugyanúgy emlékezett még nagyon soká, mint én a csinos tanárnőre!