1956 MAKÓN

Az 1956-os forradalom Makón október 26-án kezdődött, amikor a József Attila Gimnázium lelkes tanulóinak tüntetése után a helyiek ledöntötték a szovjet emlékművet.
Az emlékmű előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, hosszú kötéllel, létrával felszerelkezve. A kötelet felkötötték a szoborra, majd a tömeg le akarta rántani, de a kötél csomója kibomlott, és eredménytelen lett a próbálkozás.
Ismét felkötötték a kötelet, de az eredmény az előzőhöz hasonlóan meghiúsult.
Ekkor érkezett a térre Marjai Sándor villanyszerelő, aki kérte, hogy engedjék meg neki, hogy felkösse a kötelet, és állította, hogy az ő úgynevezett kunkötése nem fog kibomlani.
Állítása igaznak bizonyult, és sikeresen ledöntötték a kommunista szimbólumként emlegetett szobrot.

Barátom, Enyedi Zoltán (később évtizedekig a Cs.-m. Hírlap fotóriportere lett) szenzációs képsorral örökítette meg az eseményt.
Az első képen állt a szobor rajta a kötéllel, a második képen 35 fokos szögben már dőlt, de még egyben volt.
A harmadik képen 45 fokos szögben darabjaira széthullva a levegőben.
A negyedik képen a földre esett szoborelemek voltak láthatók.
Mint barátnak nekem megmutatta, de szerencséjére e művészi alkotása nem látott napvilágot, mert különben nagyon meghurcolták volna érte.

Később a tömeg a Kossuth szoborhoz vonult, ahol Zombori asztalos, és (Ő készítette a Bérpalota nyílászáró szerkezeteit, amelynek a költségvetéséből kifelejtette az üvegezést, ezért anyagilag teljesen tönkrement és vonat elé vetette magát, de a vonat csupán az egyik lábát vágta le) Kiss Ernő Szociáldemokrata iparosok mondtak beszédet, majd a negyedikes gimnazista, Institóris Ildikó elszavalta a Kossuth szobornál, Petőfi Sándor: Nemzeti Dal című versét.
Ezt a verset elszavalta még a régi Városháza erkélyén is.
Később e szavalataiért letartóztatták, de mint ahogy egy beszélgetésünk alkalmával elmondta fizikálisan nem bántották.
Tettéért a gimnáziumból eltávolították, és csak évekkel később tudott leérettségizni.
Élete végéig végigkísérte a megtorlás, egyetemre nem vették fel, és segédmunkásként volt kénytelen élni, mivel a káderjelentés mindenhová elkísérte.
Apja barátja Kőszegi Miklós ügyvéd, hogy tekintélyes nevet adjon Ildikónak névlegesen feleségül vette. Az új névvel Makótól távol sikerült komolyabb állást vállalnia, de mikor megérkezett a makói információ róla, azonnal elbocsátották.
A szobordöntést Gajdos Dezső építész is megörökítette, mely fotók a rendőrség kezébe kerültek, de a felelősségre vonást megúszta, mivel azt vallotta a kihallgatáson: „Biztos volt abban, hogy az impozáns obeliszket helyre kell egyszer majd állítani, és fotóit ennek érdekében készítette.”
A szobor helyreállítását Gajdos Dezső irányította.
-1991. 01. 14-én végleg lebontották, és jelenleg a Múzeum kertjében van elhelyezve, a helyére a II. világháborús emlékmű került, mely szobrot tizedesként emlegetik a Makóiak. Alkotója Kiss Jenő Ferenc makói szobrászművész –

A tüntetésekbe vegyült csőcselék felvonult a bíróság elé, és követelte a politikai foglyok szabadon bocsátását, (Itt a fogdában soha nem voltak politikai foglyok, csupán kisebb bűncselekmények elkövetői, akiket az ítélethozatal után börtönökbe szállítottak)
Délután a rendőrség elé vonultak, és követelték Szántó, és Kovács rendőrök kiadását.
Fazekas Lajos rendőrkapitány a kapitányság erkélyéről fegyvertelenül tájékoztatta a tüntetőket, hogy a két rendőrt letartóztatták, és majd felelni fognak tetteikért.
Ezután, kérte a tömeget, hogy menjenek békésen haza, minek hatására a tömeg feloszlott. Így megmentette a két rendőr életét, és megakadályozta a vérontást.
Fazekas Lajos rendőrkapitányt később letartóztatták, amiért a szabadságharcért küzdő diákok, és munkások oldalára állt.
Szabadulása után nem tért vissza Makóra.

A szobordöntés követően másnap az úgynevezett pufajkások a gimnázium osztályait elözönlötték, és falhoz állítva bennünket kutatást tartottak.
Több diákot elvittek.
Dégi György írt egy verset a szobordöntésről, amit megtaláltak nála, amiért bevitték a rendőrségre, és elmondása alapján nagyon megverték.
Évtizedekkel később Pitvaros polgármestere volt több ciklusban.
Mint a gasztronómia nagy híve, egy alkalommal a makói Hagyma Fesztiválon részt vett a főzőversenyen, ahol megkínált főztjéből, és ekkor megkérdeztem, hogy szokott-e még verseket írni?
Az volt az utolsó! – válaszolta. (Emlékezve 56-ra)

Az események előrehaladtával Munkástanácsok és Forradalmi Bizottságok alakultak.
A város irányítását pedig átvette a Nemzeti Bizottság.
November 9-én 5 szovjet tank érkezett dübörögve Makóra, jelezve a szabadságharc leverését.
Megkezdődtek a felelősségre vonások, és Dávid Imrének (Fényképésznek) az októberi eseményekről készült fényképeinek elkobzása után sok résztvevő ellen indult per.
Dióhéjban összefoglalva, Makó a fentiek értelmében vette ki részét a szabadságharcból!

Az októberi eseményekkel párhuzamosan volt egy családi vonatkozású megmozdulás is, ugyanis ebben a zűrzavaros időben kötött házasságot a nővérem.
Az esküvőt délelőtt tartották, és ezután lakodalomról szó sem lehetett, mivel 17 órától kijárási tilalom volt.

Gerzanich Elemér anyakönyvvezető alig kezdte el az esketést, amikor szovjet tankok érkeztek, olyan hatalmas csörömpöléssel, hogy félbe maradt az esküvő, és mindannyian odamentünk az ablakokhoz, megnézni, hogy mi történik odaki.
A polgári esküvő után, a Szervita Kápolnában került sor az egyházi szertartásra, ahonnan a mintegy húszfős rokonsággal közösen mentünk el családi házunkba, ahol egy ünnepi ebéd zárta a ceremóniát, és 15.30-kor a Hódmezővásárhelyi vendégek, a társaság több mint a fele kénytelen volt távozni, hogy a tilalom előtt hazaérjenek.

A Hódmezővásárhelyi vendégek távozása után a megmaradt családtagokkal hősiesen kitartottunk, előkerült a harmonikám is, és megtartottuk a forradalom egyik legkisebb „lakodalmát”.
A kezdet a lehető legrosszabb volt, de háborús légkörben kötött frigyből végül egy boldog, békés házasság lett.