KEZDŐDIK A ZENÉSZ ÉLET (Balla Sári)

Mielőtt elkezdeném bemutatni zenész pályám alakulását, kénytelen vagyok egy kissé visszakanyarodni időben.
Kesztner Zolival nyolc évig együtt jártunk általános iskolába.
Apját, mint legendát ismertem csak, mivel szülei korai válása után Ausztráliába költözött, ahonnan sohasem tért vissza.
Vadász, horgász sikereiről az idősebbek legendákat meséltek, akik szerint, ha egy tóban csupán egy hal volt, az biztos, hogy az ő horgán fejezte be életét akárhányan is horgásztak egy időben a tavon.
Zoli apja nyomdokaiban haladt, és már kisiskolás korában szenzációs tojásgyűjteménnyel rendelkezett, amit gyakran megcsodáltunk otthonukban, melyet a kitömött madarak sokasága díszített.
Az iskolának ő volt az egyetlen légpuska tulajdonosa, és megtisztelve éreztük magunkat, ha egy-két lövés erejéig kölcsönadta fegyverét.
Mint házuk rendszeres látogatója, sohasem mertük gondolni, hogy egyszer édesanyja munkatársa leszek, mely kapcsolat több mint egy évtizedet fog kitenni.
1954-ben a volt makói DÉFOSZ táncteremben anyja tanítványai voltunk, tánciskolájában.
A koronában ekkor még Merényi Elemér, és neje vezette a tanfolyamokat.
Évek múlva Sári néni került a helyükre.
Zongorista az a Bakos Zoltán volt, akit én váltottam a Fátyol zenekarban.
Dobnál Siket Antal működött közre, akivel pár év múlva szintén a Fátyol zenekarban muzsikáltunk együtt.
Pár évvel később a sors Balla Sári tánctanár mellé sodort, ekkor már zongoristaként.
A kezdet nem volt egyszerű, mivel Sári néni kijelentette, hogy egy 120-150 személyes tánciskolai oktatáson nem hajlandó egy kezdőzenésszel kínlódni.
A tánciskola a Hagymaház rendezésében működött, ahol Sári néni kénytelen volt elfogadni a személyemet, vagy nem indíthatott volna tanfolyamot.
A Hagymaház főhívatású zongoristája akkor Erdei Imre bácsi volt, (apámmal egy idős) aki az ideig két tánctanárnő tánctanfolyamain zongorázott.
Kovács Lajosné (Margit néni) a társastánc mellett néptáncot is oktatott.
Abban az évben kérésre Tóth Alexandra balett-tanárt is alkalmazta a Hagymaház, így a rutinos Erdei Imre zongoristát Kovács Lajosné, és Tóth Alexandra mellé osztották be zongorakísérőnek.
Így Sári néni kénytelen volt elfogadni engem. Dobos szintén fiatal muzsikus volt, Szirányi István személyében, aki a gimnáziumi zenekarom dobosa volt egykor.
A tánciskola után engem mindig várt valamelyik lány, aki éppen soros volt. (Nem tánciskolás)
Sári néni viszont sohasem fejezte be pontosan a foglalkozást, ezért legközelebb a zongorára tettem egy vekkert, amely pontban kilenc órakor harsány csengetéssel jelezte a foglalkozás végét.
Mikor meghallotta a csörgőóra hangját felháborodva mondta a tömeg előtt, hogy ez arcátlanság, de véget vetett a tanításnak.
Másnap Galli János igazgatóhoz kellett mennem raportra, aki nekem adott igazat.
A következő foglalkozáson Sári néni csak azért sem fejezte be a tanítást időben, mire én lecsuktam a zongorát, és elköszöntem.
Újabb raport következett, ahol az igazgató úr kijelentette: „Vagy megegyeznek, vagy feloszlatom a tanítást”.
Ilyen kezdés után, egy olyan tökéletes munkatársi kapcsolat alakult ki közöttünk, hogy jobbat elképzelni sem lehet.

A kezdeti nehézségek után évente több makói tanfolyam volt, ezen kívül Földeák, Ferencszállás, és Kiszombor lett a visszatérő tanfolyamok színhelye.
Minden hová télen jártunk!
Földeákon az iskola pedellusánál Kun Szabó Tamás bácsiéknál négyesben kártyáztak Sári néniék. (Nem tudok kártyázni) Mint később megtudtam Tamás bácsi feleségének Teri néninek a húgával, Maca nénivel is jóban volt valamikor Tamás bácsi, de rendeződtek a dolgok, és öregségükre együtt laktak, csupán a falu öregjei nevezték az öreget kétnejű Kun Szabónak.
Minden alkalommal egy igazi családi harmóniának voltam részese.

Ferencszálláson a Ludányi házaspár látott vendégül minden alkalommal bennünket, akiknek volt két nagy lányuk, de sohasem találkoztunk, mivel már nem laktak otthon.
Itt a kemencepadkán ülve, hátunkat a kellemes meleget ontó kemencének támasztva a sötét szobában hallgattuk a Szabad Európa rádió híreit. Meg voltak győződve, hogy a sötétben nem hallatszik ki a rádió hangja, így nem kell félni a lebukástól.(Tilos volt hallgatni ezt az adót)
Egy alaklommal éppen vacsoráztak mikor odaértünk, és legnagyobb meglepetésemre egy tányérból ettek.
Régi hagyomány volt valamikor: Az esküvőt követően mindig egy tányérból ettek életük végéig. (Nálunk ez eggyel több vitát szított volna)
Ez idő tájt a közlekedés olyan rossz volt, hogy mindkét faluban órákat kellett várni, a tanítás kezdete előtt, ezért vendégeskedtünk a két családnál.
Tanítás után Sári néni mindig Ludányiéknál aludt, mivel nem volt busz visszafelé, az állomás meg három kilométerre volt, és a tél mínusz tíz, tizenöt fokkal kedveskedett az utazóknak.
Így mindig egyedül kutyagoltam az úttalan úton a megállóig, ahol néha másfél órát is várni kellett az állandóan késő vonatra.

Kiszomboron Sári néni szülőfalujában (1912. 08. 01) volt a legjobb a helyzet, itt érkezés után mindjárt kezdődött a tanítás.
Szünetben állandó vendége volt egykori barátnője Dr. Antallfi Sándor professzor felesége, aki a legképtelenebb valódi történetekkel szórakoztatott bennünket.
Pl: Képzeld Sárikám a napokban Szegedről jött haza Sándor, és annyira elgondolkozott, hogy a szomszéd bejáratánál álló lovaknak kalapot emelt, a kissé távolabb álló szomszédoknak meg nem köszönt, házunkhoz érve elfelejtett bejönni, és az utca végén, mikor megkérdezték, messze-e professzor úr, akkor ébredt rá, hogy hol van?
A professzor úr egy nyári sztorija is napvilágot látott: Elromlott a TV, és mondtam Sándornak, szóljon barátjának Stróner Ferinek, mert este nagyon jó film lesz.
Egyszer kimentem az utcára, vendéget beengedni, mikor látom, hogy jön a férjem
kerékpáron, az utca elején slicces gatyában, félmeztelen, mezítláb Makóról.
Igyekeztem, minél hamarabb beengedi barátnőmet, hogy ne lássa férjem e magánszámát.
Ilyen és ehhez hasonló vidám sztorikkal gazdagodva teltek el a tánciskolák, mely sztorik általában a szórakozott professzorról szóltak
A hazautazás viszont a vidám hangulatú tanítás után már tragikusnak volt mondható, ugyanis a Kiszombori állomásfőnök gyakran szomorú hírekkel várt, és részvétteljes arccal közölte velünk: Ma, előreláthatólag két órát késik a vonat!

Nem egyszer hazasétáltunk a ló korzón, ahol szinte semmi éjszakai forgalom nem volt akkoriban még.
Mindig savaltam a zord hideg télben tartott tanfolyamok rendezését, de végül beláttam a nyári munkák miatt csak ilyenkor lehetett számítani tanulókra.
Makón volt: tavaszi, nyári, őszi, és téli tanfolyam. A téli tanfolyam 12 hétig tartott, és a tanítás után szerdán, éjfélig, szombaton reggel négyig, vasárnap éjjel kettőig voltak össztáncok.
A másik három tanfolyam hathetes volt, hasonló össztáncokkal.
Diákok csak nyáron iratkozhattak be tánciskolába.
Ezeken a tanfolyamokon kívül voltak még haladóknak szervezett tánciskolák is, diák és dolgozó változatban.
Sári néni vezetett még egy formációs modern tánccsoportot is, vasárnap délelőttönként.

A város elit báljaira nyitótáncok betanítása is meglehetősen sok különórával járt, melyeken, Francia négyes, Keringő fantáziák, Cha, Cha, Cha, összeállítások stb. lettek bemutatva.
Sári nénivel 1973-ban dolgoztam utoljára. 1975. április 05-én 63 éves korában, éjjel, ágyában, keresztrejtvényfejtés közben érte a kegyetlen halál!