A LÚDVÁRI ERDŐBEN

Megpihentünk kettecskén
A lúdvári erdőben,
Lábunk alatt folydogált
Az öreg Maros csendben.
Figyeltük a zavaros víz,
Békés nyugodtságát,
Csivitelő madaraknak,
Boldog dalolását.

Ott ültünk egy öreg fűzfa
Vízre hajló törzsén,
Partifecskék röpdöstek ott
Körülöttünk fürgén.
Szúnyogok után kutatva,
Majd fészkükbe térve,
Éhes szájú fiókáknak
Eleséget víve.

A túlparton egy horgász ült,
Pecáját figyelve,
A damilra erősített
Úszóját úgy leste.
Halat akart fogni ő ott
A horgán kukaccal,
A családnak kedveskedni,
Egy szép nagy harcsával.

Távolban egy sirály rikolt,
A levegőt szelve,
S lecsapott a víz tükrére,
Ez lett egy hal veszte.
Csőrében a hallal repült
A halászzsákmánnyal,
Megmutatva a horgásznak,
Van a vízben sok hal.

A homoksziget is népes,
Rajta sok gém lépked,
Csőrüket a vízbe mártva
Kutat eleséget.
Hal, béka, s ami mozog,
Minden eledel ott,
Az egyik életét veszti,
A másik jóllakott.

Mint tűzgolyó süt ránk a Nap,
A vizet pásztázva,
Sugarát a vízben este
Így tisztára mossa.
Lebukik a horizonton
És nyugovóra tér,
Felváltja őt a sápadt Hold,
Mert közeleg az éj.

Mögöttünk egy autó zúg fel,
Határőrök benne,
Ők vigyázzák a nyugalmat,
A határt figyelve.
Esteledik, harang hallik,
Vége a misének,
Az emberek mind békésen
Nyugovóra térnek.

Átölelve egymást mi is,
Elballagunk haza,
Mert Lúdvárra is ráborul,
Gyorsan az éjszaka.
Uhu és a denevérek
Ideje közeleg,
De ha jő a reggel,
Ismét ébred a természet.

Makó, 2003. 06. 23.