AZ ELKÓBOROLT BOLDOGSÁG

Éjszaka van, alszik a város,
A parkban sok tücsök muzsikál,
Ágyamban fekszem magányosan,
Gondolatom otthonodban jár!

Azon tűnődöm én a csendben,
Míg halkan a neved suttogom,
Miért kellett várnunk ily soká,
Hogy valóra váljon az álom?

Elmúlt a fiatalságunk rég,
Az évek sokasága elszállt,
De emlékeink frissen éltek,
Mikor szívünk egymásra talált.

Örülünk most és megnyugodtunk,
Mert beteljesült régi vágyunk,
Megtaláltuk, ami hiányzott,
Az elkóborolt boldogságunk!

Makó, 2003. 06. 30.