AZ UTOLSÓ KONCERT

Szárnyalt a muzsika,
Víg és bús nóta szólt.
Az érzés most bennem,
Csak neked dalolt.

Sírtak a hegedűk,
És elzokogták azt,
Mit az én koromban
Az ember ritkán kap.

A vágy és az álom
Ott most találkozott,
Mikor a zongorán
Újam végigfutott.

Éreztem és tudtam,
Hogy dalom hallgatod,
Vajon megérted-e,
Mit agyam alkotott?

Szívem, amit diktált
Mind beleírtam én,
Semmi sem maradt ki,
Neked szólt, szeretném.

Az utolsó koncert,
Egy utolsó álom.
Végállomás lesz-e,
Vagy indul vonatom?

Elég már! Nincs tovább!
Agyam így reklamált.
Mikor megjelentél,
Lélegzetem elállt.

A színpadra léptél,
Kezedben virággal.
Felém közeledtél,
Csodás csokrétáddal.

Mosolygós arcodat
Némán megcsodáltam.
Gyönyörű vagy súgtam,
S a virágért nyúltam.

Átadtad, – és elmentél,
Hozzám, így érkeztél.
Elmerengtem csendben,
S az álom tovább él.

Csak kettesben voltunk,
Pedig sokan nézték.
Boldoggá tettél ott,
Többen ezt, – érezték.

A virág elhervad,
De bennem tovább él.
Pompázik örökre,
És egy dalról regél!

Makó, 2009. 10. 04.