HA

Ha Rád gondolok, úgy érzem,
Hogy rég enyém vagy már,
Ha találkozunk két szép szemed,
Ragyogása vár.

Ha Terólad álmodom,
Felébredni nagyon kár,
Ha ébren vagyok, a két lábam,
Csak utánad, jár!

Ha gondolkodom, tudom azt,
Hogy a valóság más,
Ha megkérdezem szándékodat,
Nő a távolság.

Ha gondolataid kutatom,
Útvesztő nekem,
Ha szíved mélyén keresem,
Hogy van-e érzelem?

Ha merengek a szerelemről,
Hová vezet az,
Ha boldogságot keresek én,
Megkapom-e azt?

Ha lelked tisztaságát kérem,
Megadod-e,
Ha bekopognék ablakodon,
Szád mit felelne?

Ha megcsókollak, elfogadod,
Vagy visszaadod,
Ha átölellek, átölel-e,
Vajon két karod?

Ha ágyad kétszemélyes,
Egy hely jutna-e benne,
Ha igen akkor mért hagyod,
Hogy várjak-e helyre?

Ennyi „ha” és feltételes mód,
Mi köztünk áll,
Meddig kell még várnom,
Hogy kinyíljon majd, – minden zár?

Makó, 2000. 04. 12.