HA LÁTOM ŐT
(Kis unokámnak: Mirának)

Ha látom Őt, szívem hevesebben dobog,
Börtönében lelkem soha sem háborog.
Ha kezét fogva szépségét csodálom,
Lágyan csengő hangját epekedve várom.

Ha karomban tartom, s vidáman mosolyog,
Eszembe jut, hogy mily szerencsés vagyok
Ha keresem, hogy lássam, az idő megáll,
S az óra, mint egy rabszolga csak körbe jár.

Ha itt van velem és odabújik hozzám,
Becéző szavakat mond és suttog a szám.
Ha tudom, hogy eljön, nem találom helyem,
Figyelem az ajtót, mindig csak azt lesem.

Ha fényképét nézem képzeletemben él,
A remény és vágy együtt így megfér.
Ha nevetek s játszunk mással nem törődve,
Mindent elfelejtek /a/ gondot eltemetve.

Ha elmegy éntőlem, s egyedül maradok,
Mint csiszolatlan gyémánt, emlék /úgy/ ragyog.
Ha nem jön el, akkor fáj, hogy nem láthatom,
Felhők tornyosulnak s elhagy boldogságom.

Ha egyszer olvassa majd a verseimet,
Felidézi-e az, régi emlékemet.
Ha már nem leszek vajon eszébe jut-e,
Hogy egykor tatája mennyire szerette.

Makó, 2014. 01. 18.