IN MEMORIAM PINTÉR FERENC

Trombitált, szaxofonozott és énekelt,
Fúvószenekart vezetett és vezényelt.
Iskolában tanított s kórust dirigált,
Éttermekben, tánczenekarban muzsikált.
Bálokban, lakodalmakban gyakran zenélt,
Tehetségét megcsodálta a sok vendég.
A bohémek-bohémja volt és jó barát,
Ki önként vállalta a kegyetlen halált.

Családot, barátot, mindenkit itt hagyott,
De művészetének emléket állított.
Fülünkben még zeng a „Silenzio” hangja,
S nekünk trombitáján ezt sokszor elfújta.
Csevegett szaxofonja lágy melódiát,
S énekelte mindenki kedvenc nótáját.
Ma már emlék lett alakja s művészete,

Kinek eggyé vált a zenével a neve.
A sok gyermek „C-dúr Tóninak” nevezte,
Mert az első skálát nekik ezzel kezdte.
Szerette, tisztelte, csodálta, mindenki,
Akit soha nem lehet elfelejteni.
Éjszakákat átvirrasztottunk zenélve,
És megmaradt minden élmény emléke.
Anekdoták, történetek sokasága,
Mit örökül hagyott a sok barátra.
Pincéjében koccintgattunk iszogatva,
A gondot ilyenkor gondosan kizárva.
Az életnek árnyékos oldala nem volt,
Amikor csapra ütötte a nagy hordót
Míg beszélgettünk, nevettünk vidáman,
Nem vettük észre, hogy lelkével nagy baj van.
Most már tudjuk, mikor rá emlékezünk,
Hogy ezért ment el barátunk: kit szerettünk!

Makó, 2003. 12. 21.