ANNÁCSKA ELSŐ KARÁCSONYA Fényárban úszik a hatalmas fa, Rajta csillagszóró, cukor, gyertya. Színes gömbök, fényes lánc és díszek, Villogó égők széppé tették ezt. Első karácsonya /volt/ Annácskának, Szemefénye Ő a nagy, családnak. Mint szárnyaszegett madár csak nézett, Tízhónaposan semmit nem értett. Kézről-kézre adtuk szeretgetve, S szívét mindenki most kiöntötte. Boldog volt gagyarászott, nevetett, Közben ide-oda tekintgetett. A központban Ő volt s ott is maradt, Hol minden percben örömöket kap. Hogy mit érzett és mit nem: ki tudja, Beszélni nem tud, s el nem mondhatja? Egy maci, mely szétnyitva kis párna, Ez volt a legelső ajándéka. Átkarolva ismerkedett vele, Majd hirtelen a földre ejtette. A földre kéredzkedett utána, Mint a rák, úgy hátrafelé mászva. Mindent látni akart és meg fogni, S az ajándékok közt turkálni. Fáradhatatlanul kúszott, csúszott, Közben minden szem ráirányult ott. Mintha egy matuzsálem lett volna, Őróla szólt csak minden mondóka. Eljött a vacsorának ideje, Így véget ért tevékenykedése. Elfoglalta a helyét mindenki, Neki is csendben kellett maradni. Az asztal, roskadásig volt rakva, Rajta finom faltok halmaza. A megbékélés szeretet napja, Örömteli volt ez a vacsora. A kicsi anyja ölében /ült s/ evett, S a csöppségnek minden falat ízlett. Majd hirtelen, egy sütit felkapott, Mit kis kezével nagyon szorított. A zsákmányát eszegetni kezdte, És azt semmiért el nem engedte. Szája, orra, keze csupa maszat, De nem számít a fő, hogy jól lakhat. Ahogy az éhsége csillapodott, Szeme egyre nagyokat pislogott. Jele volt ez már a fáradtságnak, Kis ágyába kívánkozott már csak. Eltört a mécses és sírni kezdett, A szent este /így/ végéhez érkezett. Főszereplő a picurka volt ott, S éjszaka karácsonyról álmodott. A karácsonyfa magányos maradt, S tanúja volt egy boldog családnak. Emléke megmarad s örökké él, Annácska /első/ karácsonyáról regél. Makó, 2003. 12. 24.