ÍTÉLETIDŐ

Mennydörög az ég,
Haragszik az Isten,
Villám cikázik
S lecsap sok-sok helyen.

A zápor esik,
Felhőszakadás van,
Hömpölyög a víz,
S megáll nagy tócsákban.

Árad a folyó,
S nem fér már medrébe’,
Gátat áttörve
Ömlik mindenfele.

Hullámzik nagyon
/a/ felkorbácsolt tenger,
A szökőárban
Fuldoklik, sok ember.

A szél is pusztít,
Rombolni van kedve,
Fákat csavar ki,
Száguld eszét vesztve.

Ítéletidő,
Hurrikán közeleg,
Forgószél felkap
Tetőt, cserepeket.

Viszi /a/ magasba,
Aztán földhöz vágja,
Összetör mindent,
Kárt okoz haragja.

Megmozdul a föld
S házak dőlnek össze,
Nincsen menekvés,
Senkinek előle.

Sikoly és jajszó
Hallik mindenhonnan,
Retteg mindenki
A nagy borzalomban.

Csatatérré vált,
A táj elpusztulva,
Iszonyatos,
A természet haragja.

Ereje gyengül
Az erőlködéstől,
Lassan megnyugszik,
S tovább nem öldököl.

Kibújik a Nap
Az oszló felhőkből,
Szivárvány látszik
Távol a szégyentől.

Szégyelli az Isten,
Amit ott most művelt,
A haragjával
Egy időre eltelt.

Győzött a gonosz,
A kegyetlen vihar,
Odábbáll s elmegy,
Több bajt már nem kavar.

Mentők érkeznek
/a/ romokat kutatják,
A kutyáikkal
Gondosan vizsgálják.

Akik még élnek
Kiássák azokat,
S eltakarítják
A romhalmazokat.

Újat építnek,
Erősebbet, jobbat.
Ellenállóbbat
A nagy viharoknak.

Örök harc ez,
A csodás természettel,
Mely pusztít és szép,
Két arccal, s élettel.

Makó. 2004. 05. 17.