A BOLDOGSÁG ELHAGYOTT MÁR

A boldogság elhagyott már
Engem nagyon régen.
Amióta tudom azt, hogy
Csal a feleségem.

Olyan lett, mint egy jó kertész,
Úgy éli napjait.
Melegágyból-melegágyba
Bújik, s rám nem számít.

A szarvakat úgy osztja Ő,
Két kézzel énnekem.
Nem tudom, hogy miért vert meg
Engem így az Isten?

Visszaadom én is neki,
Amit Tőle kaptam.
Felszarvazom, viselje azt,
Amit ráruháztam.

Azt hittem, hogy a boldogság
Visszatér majd hozzánk.
Megadtam az adóságom,
Nem lesz már több számlánk.

De az élet nem egyszerű,
Nem lehet azt tudni,
Hogy szarvakkal, boldogságban,
Mért nem lehet élni!

Makó, 2003. 08. 22.