MI DOLGUNK A NAGYVILÁGBAN?

Születtünk, vagyunk, létezünk,
Hogy mivé leszünk, nem tudjuk.
Még az újszülött felnőtt lesz,
Sokat változik a sorsunk.

Ki gazdagnak, ki szegénynek,
S van ki boldognak születik,
De van, aki boldogtalan
És az is marad ő mindig.

A gonoszság bennünk lakik,
Így tanította Lombrózó,
De, hogy kiből mi válik majd,
Az előre nem tudható.

Van, ki dúskál a javakban
És érte sosem dolgozik,
De van, ki lopni kényszerül
S az életben így tengődik.

Gazdagság, szegénység, nyomor,
Boldogság, boldogtalanság, –
Tudás, tudatlanság, öröm,
Bú, – emberi tulajdonság!

Hogy ki és hová tartozik,
És kinek az élet mit ád,
A neveltetésünktől függ,
Hogy nekünk mit nyújt a család.

Mi dolgunk a nagyvilágban,
Ezen, sokat gondolkodom?
A hit, remény és szeretet,
Nem lehet csupán csak álom.

Kinek hite van, – remélhet,
Mert szívében él /a/ szeretet.
Hit nélkül élni nem lehet,
S a remény elhagy, ha nincs hited!

Kinek már a remény sem jut,
Az, semmire sem számíthat,
Annak élete kisiklott,
Mint egy szerencsétlen vonat

Szeretet és a szerelem,
Amire minden ember vár,
E kettővel beköltözik
Szívünkbe, örökre a nyár.

A dolgos hétköznapjaink
Alakítják a jövőnket,
S ki léhűtő és csapodár,
Annak élete tönkremegy.

Mi dolgunk a nagyvilágban? –
Küzdelem és harc a jóért,
Legyőzni mi rossz és gonosz,
Dolgozni egy szebb életért.

Felnevelni gyermekünket,
Ápolni az öregeket,
Unokánkat segíteni,
Tisztelni az embereket.

Támogatni mi szép, nemes,
/Az/ erőszak ellen harcolni,
A háborút, ami pusztít,
Gyökerében kiirtani.

Élni becsületben, tisztán,
Nem mondani hazug imát,
A hited mit Isten adott,
Vezéreljen mindig tovább.

Mi dolgunk a nagyvilágban?
Azt te könnyen megtudhatod,
Ha életed úgy formálod,
Hogy ember légy, – mi nehéz dolog!

Makó, 2003. 09. 01