AZ ASSZONY HA HARAGOS

Az asszony, ha haragos,
Az asszony, ha haragos,
A két szeme a szikrákat,
Csak úgy szórja.

Az asszony, ha aranyos,
Az asszony, ha aranyos,
A kis száját soha-soha,
Ki nem nyitja.

De ha egyszer
Elkezdi a mondókáját,
Be nem fogja olyankor
A csúnya száját

Az asszony, ha haragos,
Az asszony, ha haragos,
Fogd a kalapod és menj el
A kocsmába.

Az asszony, ha megbocsát,
Az asszony, ha megbocsát,
Neked adja legboldogabb
Éjszakáját.

Az asszony, ha megbocsát,
Az asszony, ha megbocsát,
Megbocsátja azt a füstös
Kicsi kocsmát
Hogyha minden
Rendben van a házad táján,
Csókold meg az asszonyodat,
Ott a száján.

Az asszony, ha megbocsát,
Az asszony, ha megbocsát,
Hagyd a szögön akkor ott
A kalapodat!

Az asszony, ha aranyos,
Az asszony, ha aranyos,
Boldog vagy és rá sem jössz
A turpisságra.

Az asszony, ha aranyos,
Az asszony, ha aranyos,
A kis száját haragosan
Ki nem nyitja.

Ilyenkor az örömöktől
Nem láthatod,
Hogy veszíted el akkor
A szabadságod.

Az asszony, ha aranyos,
Az asszony, ha aranyos,
Úgy kerül át a kalapod
Az asszonyodra!

Makó, 2003. 02. 03.