A KUKÁS

Az utcákat járva
Elszorul a szívem,
A sok szegény embert
Nézni is gyötrelem.

Egymást váltják sorban,
A kukákat nézve,
Mások szemetében
Kutatva, keresve.

Batyujukba teszik,
Mi még használható,
Az éhes gyomruknak
Silány ennivaló.

Kidobott kabátot,
Cipőt, harisnyákat,
Kihízott nadrágot,
Mindent zsákba raknak.

A gazdag és szegény
Találkozik ottan,
A szemétre várva
A sok boldogtalan.

Az éj, hogyha leszáll,
Rongyaikba bújnak
Sohasem tudhatják,
Hogy mit hoz a holnap.

Földönfutó lett már,
Sok százezer család,
S a nyomortanyákon
Szenvednek fagyhalált.

Tönkrement életek
És meggyötört szívek,
Zátonyra futottak,
Szegénynek születtek.

Az éhhalál szélén
Másképp lát az ember,
Tervezni már nem tud,
Nincs ereje, nem mer

Egyformának születtünk,
S egynek kéne lennünk,
A demokrácia,
Ezt nyújtotta nekünk.

Vártuk, mint messiást,
S végre megérkezett,
De csalódást hozott,
És nyomort teremtett.

Lélekben rokkanva,
Kitagadva élni,
Ez jut a szegénynek,
Mert, meg mert, születni.

Makó, 2004. 02. 20.