KI VOLT CSELÉNYI JÓZSEF?
1899-1949
Élvonalbeli nótaénekeseink részére legrangosabb kitüntetést, elismerést jelenti a Cselényi díj, és a velejáró aranygyűrű.
Cselényi József neve a nótaéneklés klasszikusát idézi fel az utókor számára, mely négy évtizedes elhallgatás után ismét ragyog.
Ifj. Cselényi József és családja alapítványt hozott létre a magyar nóta hagyományának ápolása, az előadóművészek továbbképzése, és a fiatal tehetségek felkutatása céljából.
1330-ban Róbert Károly magyar király ellen Zách Felicián nógrádi főnemes merényletet kísérelt meg. A király főpohárnoka, a Bogáth – Radván nemzetség Cselenek János nevű fia volt, aki bárddal levágta a merénylőt, amiért a király hálából nemesi rangra emelte megmentőjét, és skorpiós címert adományozott számára.
Ötszáz évvel később 1845-1855 között a fóti kegyúr Károlyi gróf felépíttette Fót ma is álló büszkeségét a kéttornyú, mór stílusú nagytemplomot. A templom első kántora Cselényi József nagyapja: Erdőtengeri Cselényi József lett.
Fiuk Cselényi Zsigmond szigorú, de melegszívű ember volt, aki gyermekkori torokbetegsége következtében fátyolos, gyenge hanggal rendelkezett, de kiválóan képzett muzsikussá vált. Kitűnően játszott orgonán, zongorán, hegedűn, fuvolán egyaránt, és a grófi család házitanítójaként is tevékenykedett.
Felesége Czuczor Erzsébet, Czuczor Gergely pap – tanár költő testvérének, Czuczor Jánosnak a leánya. Czuczor János a Károlyi grófok derekegyházi birtokán ménesfelügyelő volt. A szabadságharc leverése után Károlyi grófot olmützi várfogságra ítélték, ahová Czuczor János önként elkísérte urát. Szabadulása után István gróf gazdagon megjutalmazta hűségéért.
Cselényi Zsigmond és Czuczor Erzsébet házasságából hat gyermek született.
A legkisebb, József 1899. április 1-én látott napvilágot, aki később a rádióban elhangzott ezredik magyar nóta hangversenyén így vallott magáról:
„Lehunyom a szemem és látom magamat, amint ebédlőnk egyik sötét sarkába behúzódva hallgatom nővérem Margit gyönyörű énekét. Ő akkor már tanítónő-jelölt volt és nagyon szépen kísérte magát zongorán. Magyar nóta csendült fel ajkán s én úgy hallgattam, mint egy imádságot.”
Ettől a perctől kezdve a másodikos elemista Cselényi Józsika eljegyezte magát örökre a magyar dallal, muzsikával.
Iskolai tanulmányait Fóton kezdte, ahol a csínytevések jobban jellemezték napjait, mint a tanulás. Gimnáziumi tanulmányait az újpesti gimnáziumban folytatta. Az iskolai szünidőkben a fóti községházán írnokoskodott, és közben remek alakú ifjúvá fejlődött a rákospalotai és a fóti lányok nagy örömére. A fóti barátaihoz, a dalhoz, a muzsikához a jó kedélyű ifjú mindig hű maradt, – nem annyira a lányokhoz.
Cselényi József dalolt, ha jókedve volt, dalolt, ha bánat facsarta szívét, és együtt újongot, búsult a nótával, mint ahogy egy hű szeretőhöz illik.
Apja kitűnő hallása és hangja birtokában fiát kántornak szerette volna adni, ami több generáció óta apáról fiúra szállt a családban, Fóton.
Jóskának más volt a véleménye, soha nem lett kántor, mivel minden idegszálával a színészethez és az énekléshez vonzódott.
Hamarosan a fiatalság vezéregyénisége lett, és már diák korában előadásokat szervezett, rendezett, és fel is lépett bennük.
15 éves korában Füredi Maxi vándortársulatához szegődött, természetesen szülői engedély nélkül.
Szülei utána mentek Veresegyházára és haza invitálták az ifjú színi palántát.
Az évek gyorsan teltek. Az első világháború már javában dúlt és szedte áldozatait. 1917-ben Cselényi Józsefet is behívták katonának a vártüzérekhez. Egy alkalommal leeset a lováról, és olyan súlyosan megsérült, hogy a katonai szolgálata örökre alkalmatlan lett.
Itt érkeztünk el színészi és dalénekesi pályájának kezdetéhez!
Cselényi József gyerekkori barátja volt Kovács Pál, aki barátja tehetségét látva sorsdöntő lépésre szánta el magát. Felkereste a Budai Színkör igazgatóját, és előadta neki, hogy van egy szép hangú, jó kiállású, nagyon tehetséges barátja. Kérte a direktort, hogy hallgassa meg. Sebestyén Géza többszöri felkérés után végre eleget tett Kovács Pál kérésének, és a meghallgatás után leszerződtette Cselényit a Budai Színkörbe, aki a „Vereshajú” c. népszínműben lépett fel először 1920-ban. Egy évadot töltött el a Budai Színkörben.
Ez idő alatt Kövessi Albert, az óbudai Kisfaludy Színház igazgatója felfigyelt a férfias megjelenésére, csodálatos orgánumára, énekének melegségére, és leszerződtette a héber témájú Szulamit c. daljáték Absolon szerepére. A darabot 100 alkalommal adták elő, és közben átkerültek a Budapesti Színházba, (később Erzsébetvárosi színház.) ahol az új bonviván Cselényi József lett.
Mindez a világháború utáni nehéz évben, 1921-ben történt. A Szulimith sikere egyszeriben országszerte híressé tette Cselényit.
Párhuzamosan színészi karrierjének kialakulásával indult el énekesi pályafutása is. Három még jóformán gyerek ifjú: Farkas Dezső író, Laurisin Lajos a Magyar Királyi Operaház tagja, és Cselényi József összefogott és Tinódi Lantos Sebestyénhez hasonlóan Regős Társulatukkal (Turáni Regős csoport) faluról-falura jártak a magyar dalt terjeszteni. Első látásra szívébe zárta őket az egész ország.
Visszatérve a színészethez: Cselényi sikere darabról darabra nőtt, és Kiszely Gyula-Szilágyi László-Harsányi Zsolt nagyoperettje az „Amerika Lánya felülmúlta minden eddigi sikerét, és a kritikusok egyöntetűen írnak Cselényi ragyogó színész alakításairól, erőtől duzzadó, behízelgő hangjáról.
Ennek ellenére az ő igazi világa mégsem az operett volt, hanem a regős fellépései az alföldi és a somogyi falvakban.
1924-ben Szigligeti Ede Szökött Katona c. népszínművének felújítására készült a Nemzeti Színház. A premier előtt a főszereplő Kiss Ferenc megvált a színháztól. Így az Amerika lánya c. darab mentette meg a helyzetet. Ezek után már nem volt nehéz megtalálni Kiss Ferenc méltó utódját Cselényi József személyében, aki elfoglalta helyét az ország első színpadán. Sikerre vitte: A falu rosszát, A sárga csikót, A piros bugyellárist, A cigányt, A peleskei nótáriust, A Nóta végét, A süt a napot, A gyermeket, A csikóst.
Ezekben a népszínművekben találta meg azt, amit az operettekben hiába keresett: a magyar dal szépségét és azt a közönséget, amelyhez tartozónak vallotta magát.
Sikereinek csúcsán egyre jobban érezte hiányát a családnak, ezért megházasodott, családot alapított.
Erről az eseményről Víg György a Rádió Újság humoristája így számolt be:
„A rákosfalvi fiatalság műkedvelő előadásra készült. A Bolond Istókot tűzték műsorra. A darab főszerepét az akkor még főiskolás Maleczky Oszkárra osztották, akinek az édesapja az előadás napján meghalt. Hogy a lelkes gárda munkája ne vesszen kárba, Cselényi József a darab rendezője ugrott be a szerepbe. A darab szerinti Ágnest olyan sikeresen szöktette meg a színpadon, hogy az életben is feleségül vette.
Felesége egyébként sok szép magyar dal szerzője Fóthy Frici művésznéven. Nehéz lett volna találni, két jobban összeillő embert. Mindkettőjüket a magyar dal iránti szeretet fűtötte, és egymásban találták meg azt a támaszt, amely közös sikerüknek is záloga lett.
Ez idő tájt szólalt meg a Telefonhírmondó. Cselényi József nótáit az elsők között konferálta az első bemondó: Scherz Ede. A Magyar Rádió első igazgatója Szőts Ede volt, aki személyesen kérte fel Cselényit rádiószereplésre. A rádióban is, a hangversenydobogón is állandó kísérője a cigányok királya idősebb Magyari Imre volt ebben az időben.
Szoros barátság fűzte Balázs Árpádhoz, Várady Aladárhoz, Murgács Kálmánhoz, Torday Borbély Pálhoz, Huszka Jenőhöz, Dayka Lászlóhoz. Számára soha nem a szerző neve, hanem a dal volt az ajánlólevél. Cselényi rangot adott a magyar népies műdalnak.
1927-ben rendezték meg Cselényi József első magyarnóta-estjét a Zeneakadémián.
A Nemzeti Színházban telt házakkal adták Szigeti Ede halálának 50. évfordulóján a Liliomfit. A vígjáték főszereplői: Cselényi, Urai, Rózsahegyi.
Ugyan ebben az esztendőben megszületett a „trónörökös” Cselényi Józsika, aki boldog házasságát még teljesebbé tette.
Szintén ebben az évben Cselényit felfedezte a film is. A „Beszélő köntös” után „A sárgacsikó” megfilmesített változata aratott országos sikert.
Mint dalénekes számára sorsdöntő volt a dal szövege, és annak drámai mondanivalója. Nem véletlen, hogy Arany János és Petőfi Sándor megzenésített verseit kedvelte legjobban. Igényessége nagy hatással volt pályatársaira, de főként azokra, akikkel rendszeresen koncertezett. Cselényi mellett Nagy Izabella, Bodán Margit, Utry Anna, Vörös Sári érdeme volt, hogy előadásukban rangot kapott a magyar nóta.
A magyar dal terjesztésében szerzett érdemeiért Blaha Lujza emlékéremmel és díszoklevéllel tüntették ki.
Művészetének elismeréseként az Országos Gárdonyi Társaság tiszteletbeli tagjául választotta.
1931-ben ünnepelte ezredik nótaestjét a Zeneakadémián, majd megkapta a kor legmagasabb kitüntetését, a Társadalmi Egyesületek Szövetségének nagykeresztjét.
Ezután újabb színpadi siker, ezúttal az Operaházban, ahol Palló Imre megbetegedése miatt a Nemzeti Színházból kérték kölcsön Cselényit, Kacsóh Pongrác János vitézének bemutatójára: János vitéz szerepére. Iluska Gere Lola, a francia király Laurisin Lajos volt.
CSELÉNYI JÓZSEF MELLŐZÉSE
A NemzetiSzínház új műsorpolitikával kísérletezett, és modern európai színházat akartak teremteni, ahol nem maradt helye magyar daljátéknak. Ezért a színház felmondott a pályája csúcsán álló Cselényi Józsefnek. Az újságok felháborodással írtak az eseményről.
Az igazságtalan döntés ellen az egész ország tiltakozott, és ennek hatására visszavették a Nemzetibe Cselényit. A vihar elült, az ég kiderült, a színház nézőterén felzúgott a taps, a rádióban pedig hetenként kétszer ismét énekelt Cselényi József.
1932. október 9-én a Rádió Újság által szervezett díszhangversenyen szülőfaluja, Fót köszöntötte a neves művészt.
1934. április 8-án bemutatták a Városi Színházban Járossy Jenő és Drózdy Győző játékát, az Ezüstkócsagot. Cselényi József vendégként játszott a darabban. Ekkor még senki nem sejthette, hogy ez a fellépése lesz az utolsó színházi szerepe.
Az Ezüstkócsag sikereit méltatták az újságok, de az Est c. lap 1943. április 18-án fényképes írásban tudatta a Nemzeti Színház elbocsátott művészeinek nevét. Közöttük volt Cselényi József és az Erdélyből származó Hosszú Zoltán.
Az egykori népszerű bonviván tehát a kávéházi dobogóra került, és ahogy Cselényi mondta:” Megpróbálom magamhoz emelni a kávéházat. Sikerült! Továbbra is a megbecsülés vette körül.
Kávéházi működését a Bodó Kávéházban kezdte meg. Még egy év sem telt el a Nemzeti Színházból való eltávolítása után, amikor az újságok arról írtak, hogy Cselényi Amerikába készül. A csábítás valóban nagy volt, de Cselényi a méltatlan mellőzés miatti elkeseredése ellenére itthon maradt.
Az állandóan optimista művész elhatározta, hogy saját vendéglőt nyit, s ezért beiratkozott szakácstanulónak. A tanoncév leteltével 1939. június 21-én szálloda és vendéglős segéddé, két év múlva pedig mesterré nyilvánították.
A vendéglős szakma elsajátítása mellett sem hagyott fel az énekléssel, és 1940. március 31-én a Zeneművészeti Főiskola nagytermében tartotta meg 25 éves jubileumi hangversenyét. A Rádió ünnepistúdiója-hangversenyt rendezett tiszteletére. A köszöntőt Balázs Árpád mondta.
Közben hangyaszorgalommal szerezte be a vendéglőjének megnyitásához szükséges kellékeket, de a nyitásra a háború miatt várni kellett.
A háborúban a barátok ellenségekké váltak, a fiúk apjuk ellen fordultak, és a korházi ágyak sebesültekkel teltek meg.
A harcoló katonáknak a legnépszerűbb művészek kívánság-hangversenyeket rendeztek. Felléptek: Bilicsi Tivadar, Simor Erzsi, Gregus Zoltán, Honthy Hanna, Básti, Karády, Páger, Mészáros Ági, Nagykovácsi Ilona, Kiss Manyi, Rózsahegyi Kálmán, Kiss Ferenc, Dajka Margit, a Latabárok, Mezei Mária,, Tolnai Klári, Nagy Izabella, Utry Anna – és Cselényi József.
Cselényi napjai a Baross Kávéház és a rádióstúdió között teltek el. 1944. tavaszán Szüle Mihály a Vidám Színpad igazgatója meghívta egy népies színmű főszerepére a Varjúfészek c. darabban, melyet Bihari Nándor írt, Cselényi részére.
Utolsó színpadi szerepét nem fejezhette be, mivel a német megszállást letartóztatások, deportálások követték.
Cselényit, aki soha nem volt egy pártnak sem tagja, mint megbízhatatlan személyt és zsidóbérencet, megkülönböztető karszalaggal munkaszolgálatra kényszerítették.
A Nemzeti Színház színpadán túlságosan magyar volt, a Baross Kávéházban zsidóbérenc lett. Régi barátai és népszerűsége révén sikerült elérni, hogy nem vitték el a fővárosból. A Veres Pálné utcai városparancsnokságra vezényelték, ahonnan hazaszökött családjához, ahol állandóan arra gondolt, hogy a néphatalom a magyar dal szolgálatát is megbecsüli majd. Ilyen gondolatok reményében ért véget a 2-ikvilágháború.
A háború végén mindenki gyanús lett. Cselényit volt szomszédja Szabó Elemér asztalosmester feljelentette, mert szerinte a népdalénekes németbarát Gestapó kém volt. Ezért akarattyai villáját elkobozták, és a kommunista párt helyi székháza lett belőle. Az ÁVÓ Cselényi Józsefet őrizetbe vette és először a Mosonyi úti toloncházba került, majd az Andrássy út 60. lakója lett. Három hónap elteltével, ügyének kivizsgálása után szabadlábra helyezték.
Ártatlanságának elismeréseként iparengedélyt kapott és 1946. augusztus 15-én megnyitotta vendéglőjét, mely barátság és szeretet vára lett.
1947-ben saját rendezésében hangversenyt adott a Zeneakadémián óriási sikerrel, melyet december 7-én megismételt. Partnerei: Nagy Izabella, Utry Anna, Baksa Kató, Vörös Sári, László Imre, Solti Károly, Mindszenti István és Tölgyesi Júlia.
Ez volt Cselényi utolsó nyilvános szereplése Budapesten.
1948. elején újabb hangversenyre készült. Április 11-re kapott engedélyt, de végül betiltották, ami nagy anyagi veszteséget jelentett számára.
Ekkor jelent meg vendéglőjében egy amerikai imresszárió, aki mindent magára vállalt volna, csak egyet nem tudott biztosítani, hogy Cselényi visszakapja művészi rangját, emberi becsületét. Nem akarta elhagyni hazáját egy meghurcolt névvel, s élt benne a remény, hogy visszatérhet a pódiumra, és ezért soha nem jutott ki Amerikába.
1948. szeptember 12-én, vasárnap közölték a lapok a „dobogóról és színpadról letiltott előadók és artisták névsorát”. A névsor Cselényi József nevével kezdődött, akit a politikai rendőrség fasiszta, háborús uszítónak bélyegezte, és népellenes propaganda terjesztésével vádolta.
Italmérési és kártyajátszási engedélyét megvonták. Indok: személye államvédelmi szempontból kifogás alá esik.
A csárdát 1 perces záróramegszegés ürügyén többször bezárják, először csak néhány napra, másodszor 10 napra.
1948 novemberében a Pénzügyi hatóság a vendéglőt végleg bezáratta.
Cselényi Józsefet optimizmusa cserbenhagyta és búskomor lett.
1949. február 23-án gyomorvérzéssel korházba került, ahonnan a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően március 28-án távozhatott.
Júliusban az 50. évét elhagyó művészt gyomorvérzéssel ismét a Bethesda korházba szállították, ahol 1949. július 25-én rövid szenvedés után elhunyt.
A budapesti cigány muzsikusok tiszteletük jeléül utolsó újára akarták kísérni a magyar nóta koronázatlan királyát, de az Államvédelmi hatóság nem engedélyezte.
Toki Horváth Gyula a Baross kávéházi esték muzsikustársa nem törődött a tilalommal, és Cselényi József sírjánál felsírt hegedűjén nótája: „Nótás kedvű volt az apám”…
A felállított fejfát egy koszorú fonta körül, rajta a nótaszöveggel:
„Nagy szívvel születtem kis koldus országban,
Pár vidám emlékem és sok bús nótám van.
De ha elnémulok, az csak azt jelenti
Kidőlt keresztfának nem köszön már senki.
„Cselényi József életét a magyar dalnak, a magyar népművészetnek szentelte, és a magyar dal magyarságáért folytatott küzdelemben esett el!
Makó, 2008. 11. 11.