BÖLCSELKEDÉS

Néha a lélek megsérül,
Dobog a szív kegyetlenül.
Vagy csak játszik csalfa módon,
Tréfát űz a valóságon.
Az érzelem átalakul,
Erőt veszt akaratlanul.
Rossz vágányon eltévelygünk,
Vagy befelé is könnyezünk.
Ilyenkor tán nem is tudjuk,
Hová visz a vándorlásunk.
Mily kikötőbe érkezünk,
Maradunk, vagy tovább megyünk.
Azaz örökös háromszög,
Elvakít, varázsa eltölt.
A csírája az ott marad,
Ujjá éled sosem szunnyad.
A boldogság is osztódik,
Sokszor kátyúba sínylődik.
Olyan lesz, mint a szép ruha,
Unottan kerül a sutba.
Régi szavak mást jelentnek,
Nem úgy csengnek a füleknek.
Akarjuk, vagy nem akarjuk,
Más bánatán is kacagunk.
Árral szemben sosem úszunk,
A sodrásban is megállunk.
Visszatekintünk a múltra,
Ami jelen, fogyatkozva.
Beismerni nem akarjuk,
Hibát-hibára halmozunk.
Vesztes mindig csak az lehet,
Aki volt, vagy még van neked.

Gondolatok messze járnak,
Az egyiknek már hazudnak.
Az igazság régen nem fáj,
Kirepülsz, mint a kismadár.
Hová lett mi egykor jó volt,
Mivé válik a régi bók.
Talán irtózol már tőle,
Nem zavar, mi lett belőle.
Megkopott a csillag fénye,
Nem kutatod égre nézve.
Pedig valaha közös volt,
Kinevet talán az égbolt.
Titokból lesz, titkolózás,
Mi az egyiknek csalódás.
Bízol abban reménykedve,
Főhőssé válsz a jövőbe.
Szánalom, vagy megalkuvás,
Csalóka a ragaszkodás.
Aki áll a célkeresztbe,
Várod mindig epekedve.
Szép érzések megrekednek,
Vagy meghaltak, és elmentek.
Ahogy száguldnak az évek,
Úgy változnak az érzelmek.
Érzelem, vagy érzés együtt,
Múlttá válik jelenlétük.
Az új csillag, fénylőn ragyog,
Ő nyújtja majd a holnapot.
Emlékezés egyre késik,
Talán egyszer el is múlik.
A boldogság új arcot ölt,
Felvidul és úgy lesz fennkölt.

Makó, 2017-07-19