HETVENNYOLC ÉV

Hetvennyolc év, van mögöttem,
Tovasuhant észrevétlen.
Emlékeket hagyott hátra,
Az éveim múlására.

Nem sajnálom azt az időt,
Mit megéltem, reménykeltőt.
Jövőm nekem már a múltam,
Arra araszol az utam.

Múlt idő leszek majd egyszer,
Elfeledett öregember.
Szép is, jó is, volt énnekem,
Összekeveredtek csendben.

Haragosom nincs, és nem volt,
Senki vádat rám sem korholt.
Éltem csendben, szép szerényen,
Vágyálom lett emlékképem.

Öröm, móka, vicc és tréfa,
Napjaim, meghódította.
Helyben járni volna kedvem,
De sajnos-, azt nem tehetem.

Az idő, kegyetlen zsarnok,
Egyre halad, megálljt nem mond.
Megettem kenyerem javát,
Kevés maradt, hogy lesz tovább?

Jár az órám, körbe-körbe,
Az éveim úgy kergetve.
De ha megáll, s nem ketyeg már,
Akkor az én időm lejár.

Kimegyek a temetőbe,
Barátaimat követve.
Ott nyugszanak nagyon sokan,
Alig vagyunk élősorban.

Mind elhagytak rég bennünket,
Talán várnak, integetnek.
Szívem tétován feldobban,
Lelkem is szól haragosan.

Bíztat, érvel, ötletet ad,
Próbál mutatni új utat.
Utópia, mézesmadzag,
Minden szava hazugság az.

Porból lettünk, s porrá leszünk,
Előbb-utóbb az lesz végünk.
Mindenkire ez vár végül,
Soha senkit ki nem kerül.

Hetvennyolc év van mögöttem,
Életvidám még életem.
Hangulatom tetőfokán,
Néha egy percre ott megáll.

Hezitálok, képzelődöm,
Honnan várható még öröm.
Így talált rám a megoldás,
Születésnapi valóság.

Egy év elmúlt, s jön a másik,
Az időm így ismét múlik.
Köszöntőim sokasága,
Őszinte jó kívánsága.

Új erőt ad, és megnyugtat,
Nem feledtek, velem vannak.
Képzeletben felkaroltok,
Önzetlen sok jót kívántok.

Megköszönöm mindezt nektek,
Barátoknak, barátnőknek.
Boldogságot nyújtottatok,
Áldást rátok azt kívánok!

Makó, 2017-09-16