EMLÉKEINK VISSZATÉRNEK

Emlékeink visszatérnek,
Régmúlt időkről regélnek.
Ami elmúlt felidézik,
A jövőnkkel összevetik.

Vizuális képeikkel,
Megmutatják életünket.
Mikor sírtunk, vagy nevettünk,
Bánatunk volt, vagy örültünk.

Elmesélik, hogy születtünk,
Akkor mily időket éltünk.
Csak a szépre emlékeznek,
Ez kijár a csecsemőknek.

Bölcsődékbe, hogy kerültünk,
Mi volt velünk igaz tervük?
Szép lassan felcseperedtünk,
Óvodába, kellett mennünk.

Óvonénik és a dadák,
Hogy használták a regulát?
Mesét mondtak jóságosan,
Sétálgattunk szépen sorban.

Mikor iskolások lettünk,
Először még megszeppentünk.
De később a közösségbe’,
Összetartoztunk egységbe.

Barátnők, s barátok lettünk,
Kettősségből lett emlékünk.
Lányok, fiúk együtt nőttünk,
Úgy kezdődött, új életünk

Elszálltak a diákévek,
Gyermekből lettünk felnőttek.
Dolgozni el kellett mennünk,
Ebből fakadt nehézségünk.

Aki tanult, az, boldogult,
Kinyíltak előttük kapuk.
Az életnek iskolája,
Végig kísért el a mába.

Ki nem tanult az, tengődött,
Nélkülözött, sokat küzdött.
„Késő bánat eb gondolat”,
Agyukba ez fel is villant.

A fiúk katonák lettek,
Besorozta a hadsereg.
Igaz fegyelmet tanultak,
Sokak barátokká váltak.

Az életnek körforgása,
Kezdődött a házasságba’.
Boldog időknek reménye,
Mutatott a messzeségbe.

Kétféle volt a házasság,
Jó vagy rossz-, s elhagyták egymást.
Voltak köztünk csapodárok,
Könnyű kalandokat falók.

Új generáció nőtt fel,
Mesébe illő tervekkel.
Többek csalódottak lettek,
Könnyes szemmel, úgy ébredtek.

A ma, holnap-, már tegnap lesz,
Múlt időbe, megérkezett.
Mindig holnapról álmodunk,
S a tegnaptól távolodunk.

Így zajlott le az életünk,
Egyszer aztán el is megyünk.
Utódaink emlékeznek-,
Majd ők is követnek minket.

Makó, 2017-10-20