MONOGÁMOK ÉS TITKOK

Monogámok voltak régen,
Az emberek szeretetben.
Leélték az életüket,
Ketten együtt megértésben.

Egymás gondolatát lesték,
Összetartozást becsülték.
Az éveik szépen teltek,
S ezek voltak az értékek.

Kéz a kézben sétálgattak,
Mosolyogva andalogtak.
Esténként, ha ágyba bújtak,
A világtól elzárkóztak.

Együtt ébredtek fel reggel,
Vidám arccal, nevetéssel.
Boldogság volt minden percük,
Fedhetetlen reménységük.

Az évek, hogy teltek – múltak,
A szokások újjá váltak.
A szerelem megsínylette,
Messzire szállt, mint a fecske.

Megjelent a házibarát,
Új színt hozott, új ideát.
A szép szavak átváltoztak,
Más ajkáról úgy hangzottak.

A titkot, titok követte,
Találkozást hozott létre.
Felhőborult a régmúltra,
Viszályt hintve családokra.

A becsület egyre fogyott,
Az ártatlan, mit sem tudott.
Új virágok virágoztak,
A szobákban illatoztak.

Volt, hogy ezek kitudódtak,
Árnyként rájuk úgy borultak.
Megbeszélték, s megegyeztek,
Megoldás mégsem született.

Ott motoszkált az agyakban,
Emlékeiknek tárában.
A kezdetnek boldogsága,
És annak az elrontója.

Az agyuk elraktározta,
Kutatta, hogy mi volt oka?
Az ártatlan nem értette,
Hogy jött létre ez a csere?

Mi változott meg és miért,
Mikor egymást, úgy szerették?
Kiben volt, és milyen hiba,
Mi a galibát okozta?

Magyarázat erre nem volt,
Az igazság örök titok.
A szerelem megszokás lett,
Új állomáshoz érkezett.

Közben az idő csak haladt,
Más világ lett, új irányzat.
Nyitott házasság jött létre,
Jobbra-balra félrelépve.

Holtomigtól, holtomiglan,
Az ígéret tovasuhant.
Így mentek fuccsba a tervek,
Eltemetve szép időket.

Öregkorban kézen fogva,
Úgy járnak egyensúlyozva.
Tisztességnek a csorbája,
Kíséri őket halálba.

Makó, 2017-10-22