A HÁZ

Mindenfelé, házak vannak,
Sorban egymás mellett állnak.
Két sor szemben van egymással,
Utca lesz így, sok szomszéddal.

Rossz szomszédság török átok,
Regélik a közmondások.
Nincsen oly hely, nem is volt tán,
Ahol pletyka sosincs talán.

Leselkedők kifigyelik,
Hova ki, és mért érkezik?
Meddig marad, mikor megy el,
Világosban, vagy sötéttel?

Ha az éjszakát ott tölti,
Kutatják, hogy mért teheti?
Rokonféle, vagy mostoha,
Ez a kérdés, – most vagy soha!

Összedugják a fejüket,
Zúgva, zsongva beszélgetnek.
Elvált asszony mondja egyik,
Gyanús ez a tény őnekik.

Hogyha hibát nem vétenek,
Gyorsan kész lesz az ítélet.
Lánykorát is megemlítik,
Könnyűvérét rebesgetik.

Volt férjét is hibáztatják,
Nem fogta szigorún párját.
Inkább pohár után nézett,
Így a baj hamar megérett.

Vita, vitákat követett,
Majd azután elválás lett.
Szabadok lettek mindketten,
Úgy jártak el könnyelműen.

Most, hogy már mindent tisztáztak,
Következhetnek a vádak.
Eszükbe sem jut az soha,
Hozzá közük miért volna?

(A) ház vendége nem is sejti,
Népszerűségét mi rejti?
Ő áll ott a célkeresztbe,
Fő kérdés, ki, és miféle?

Nyomozásba kezdnek gyorsan,
Becsületén tán csorba van?
Mért nem nappal jön őkelme,
Ez az egyik feltevése?

Gyanús nekem szól a másik,
Érzem, valami hibázik.
Ezen aztán vitatkoznak,
Kis híján hajba is kapnak.

Szól az egyik fejét csapja,
Mi történhet bent, ki tudja?
(A) redőnyt hamar leengedték,
Őket így kirekesztették.

Leselkedni nem tudnak hát,
Borzasztó ez, az angyalát.
Pedig, ki kellene tudni,
Az igazat kinyomozni.

Bölcsen szólal most valaki,
Kár, hogy én vagyok ideki.
Szép szomszédasszony érdeme,
Tisztessége is más lenne.

Ha odabe’ én lehetnék,
Nem kellene nyomozni rég.
Ezen aztán jót kacagnak,
Ez igaz,- mert vén trottyos vagy!

Makó, 2016-07-29