AZ IDŐ MEGÁLLT!
Dr. Balázs György emlékére

Elment egy barát, s távozott,
Egy óra maradt vele most.
(A) búcsú szavai hangzanak,
S a harangok neki szólnak.

A jövő, a múltba csap át,
S elmondunk még egy Hozsannát.
Az emlékezés körül vesz,
S legördül egy fájó könnycsepp.

Hogy ki volt ő? – Az, bennünk él!
Egy igaz ember, és remény.
Reményt fűztek hozzá sokan,
Kiket oktatott boldogan.

Professzorként népszerű volt,
Szava hallgatóihoz szólt.
Titulusa megváltozott,
Gyuri bácsi, – csak úgy hangzott.

Nyugdíjasként könyveket írt,
Az töltötte ki ideit.
Örökül mit reánk hagyott,
Szellemi érték maradt most.

Körülálljuk koporsóját,
Felettünk lebeg néma gyász.
Néma csend lesz úrrá rajtunk,
S tisztelettel fejet hajtunk.

(A) csend, a múltba visszavezet,
S feltör bennem emlékezet.
Ifjúkorunk jut eszembe,
Barátságunknak kezdete.

A szép idők megmaradtak,
Azok soha el nem múltak.
Lelki szemeim még látják,
Azt a régi első órát.

Megjelentél gitároddal,
Zenésztársunk lettél nyomban.
Később nagybőgőssé váltál,
S dobokra is rátaláltál.

Muzsikáltunk egykor sokat,
Bearanyoztuk a múltat.
Mindez most már emlék maradt,
Sajnos,- a húrod elszakadt.

Fülemben csengnek a hangok,
Ahogy két lányod kacagott.
Felnőttek a szemem előtt,
Nem felejtem azt az időt.

Barátságunk töretlen volt,
Bárhová sodort el a sors.
Ha tehettük, találkoztunk,
S megoszlott a gondolatunk.

Nálad a sok nagy lakomán,
Családias hangulat várt.
Feleséged szorgos keze,
Ezeket ünneppé tette.

S közben az idő elrohant,
Észrevétlen tovasuhant.
Betegségeddel küzdöttél,
Nem adtad fel, – de vesztettél.

Búcsúzni jöttem el hozzád,
(Az) idő megállt, nincs már tovább.
Megmarad az emlékezés,
Szívünkben a fájó érzés.

Nem felejtlek, nem feledünk,
Mi többet már nem tehetünk.
Velünk voltál, velünk maradsz,
Nyugodj békén, suttogjuk azt.

Makó, 2016-04-21