EGY DAL…

Egy dal, egy csók, és egy emlék,
Rég volt, de mégis megigéz.
Feltör a múlt, s jövőbe néz,
Visszatér, mintegy álomkép.

Hangfoszlányok előjönnek,
Összeállnak, felcsendülnek.
Füleimben megszólalnak,
Régi dallamot játszanak.

Szárnyalva szívemig érnek,
Ott egy kissé megpihennek.
Majd útjukra elindulnak,
Mint egykoron behálóznak.

Megjelensz távoli képben,
Fiatalon, szépségedben.
A zene szól, és mosolyogsz,
Szót sem szólsz, és nem távolodsz.

Ott állsz, mintha reám várnál,
Karjaidba befogadnál.
Vagy sétára invitálnál,
Barangolni onnan hívnál.

Szemeidben a régi fény,
Nézem, érzem, most is enyém.
Nem szád beszél, csak nézésed,
Mégis értem, hanglejtésed.

Intenék, de nem mozdulok,
Elbűvölten, várakozok.
A félhomály reánk borul,
Betakarva hozzánk simul.

Úgy, mint régen az árnyában,
Csókot hintesz, boldogságban.
Át is ölelsz, nem engedsz el,
Lelked tüzének hevével.

Hagyom magam fogságodban,
Örömteli rabságodban.
Agyam még tán nem fogta fel,
Égi játék, amit teszel.

Ébren vagyok, ép elmével,
Képzeletemnek teljével.
Vizuális ébrenléttel,
A zenének jelzésével.

Régi dallammal társulva,
Jelentél meg, hozzám jutva.
Nem tűnt el az ósdi nóta,
Felejthetetlen muzsika.

Akkordjaiban bújtál meg,
Harmonikus üzenetben.
Hogyha szól a közös dallam,
Előtűnsz a félhomályban.

Tudom álom csak az egész,
Ébren álmodom a mesét.
Valóság volt az egykoron,
Felém jössz, tán én akarom.

(Az) évek közben elrohantak,
Emlékeket hátrahagytak.
Felkutatni nem kell nekünk,
A nélkül is ráébredünk.

Lehet, hogy már a távolból,
Földöntúli hatalomból,
Segítesz nekem idézni,
Álomképet előhívni.

Egy dal, egy csók, és egy emlék,
Ennyi maradt, ez az összkép.
A lelkünk elraktározta,
A szívünkben jól elzárta.

Makó, 2016-07-28