ELINDULOK TOVÁBB…

Ha már kérték, tovább megyek,
Leírok pár történetet.
Felnőtt lettem, elég régen,
Gyermekkorból tovább léptem.

Katonaság következett,
Vállaimra nehezedett.
Hétszázhetven napig tartott,
Elrabolt az, sok szép napot.

Ötosztályos parancsnokok,
Dirigáltak századosok.
Őrmesterként, csak hallgattam,
Úgy sem lehetett igazam.

Tisztnek szántak, de nem mentem,
Szalutálni nem szerettem.
Kérjek, jelentsek, – az nem ment,
Nem érdekelt a regiment.

Tiszti klubban muzsikáltam,
Kordával ott találkoztam.
Sorkatonaként énekelt,
Pénzt, egy fillért sem keresett.

Végre letelt ott az időnk,
És a leszerelés eljött.
A többiek útra keltek,
Nekem meg maradnom kellett.

Kéthétig még ott dekkoltam,
Szakaszparancsnok, hogy voltam.
Akkor érkezett a váltás,
Számomra a szabadulás.

Barátnőmtől elbúcsúztam,
Szépasszony volt, – őt sajnáltam.
Civilként hozzám más dukált,
Kerestem hát itthon egy mást.

Muzsikusként nem volt nehéz,
Válogattam kedvemre rég.
Bakakorban megtanultam,
Őrségváltást alkalmaztam.

Versben róluk nem írhatok,
Azok voltak a szép napok.
Vagy mindet, vagy egyiket sem,
Hallgatok hát, így, nagy bölcsen.

Nagytisztességű asszonyok,
Kiknek most is hálás vagyok.
Anonimként élnek tovább,
Ezért nem kapnak ők strófát.

Éjszakánként örömlányok,
Jelentettek vidámságot.
Mint a méhek úgy rajzottak,
Körülvettek, mulatoztak.

Zongorámra könyököltek,
Kacsintgatva reám néztek.
Néha áldozatul estem,
De azt másnap kihevertem.

Éjszakai élet titka,
Muzsikusnak hallgatása.
Nincs hát nevük, minek lenne,
Név nélkül szebb, – mind emléke.

Emlékemben tovább élnek,
Öregkorban visszatérnek.
Fiatal arcukat nézem,
Úgy, mint egykor, vala’ régen.

Ők is sajna megváltoztak,
Az idő írt új arcokat.
A régi az jobban tetszett,
Így, maradtak azzal nekem!

Makó, 2016-08-15