EMLÉKKÉP

Az igazi érzelmeket,
Soha el nem feledheted.
Becsapni sem tudod magad,
Bármit is hoz az új tavasz.

A kikelet újra éled,
Eléd, hozza szép emléked.
Szabadulni nem tudsz tőle,
Benned lakik mindörökre.

Csodás érzés, mesés szavak,
Álnokká sohasem válnak.
Legszebb idők ott lebegnek,
Lelked mélyéből feltörnek.

Vidám percek, hangulatok,
Ölelések igaz csókok.
A semmiben el nem vesznek,
Kitartóan kísértenek.

Veled vannak minduntalan,
Zordidőben, legszebb nyárban.
Borús, esős fellegekben,
Vihart kavarnak szívedben.

Ha a múltadat kutatod,
Jövőd onnan sosem látod.
Valami hiányozni fog,
Bármennyire nem akarod.

Kegyetlen zsarnok az élet,
Mindig csak szépet ígérget.
Lelki szemed tisztán látja,
Boldogságod visszavárja.

Elmerengő tekinteted,
Felfedezi érzésedet.
Pedig azt hitted, hogy vége,
Csalfa álom lett belőle.

Az életed megrontója,
Ábrándjaid becsapása.
Zsákutcája szeretetnek,
Fényét vesztett érzelmeknek.

Futsz, vagy megállsz, tétovázol,
Holtvágányon kalandozol.
Tisztán talán még nem látod,
Mit szeretnél, nem is tudod?

Agyad lüktet, fejed is fáj,
Gondolatod egy helyben jár.
Kilépnél a varázslatból,
Menekülnél a múltadtól.

Sorompóként áll előtted,
Akadályt gördít elébed.
Nem tudsz rajta áthatolni,
A holnaptól csodát várni.

A végtelen is becsaphat,
Párhuzamos eggyé olvad.
Ilyenek a nagyszerelmek,
Messzeségbe elvezetnek.

Ott is eggyé válnak újra,
Utalnak a régmúltadra.
Nincs menekvés, rá kell jönnöd,
Nem temetheted a jövőt.

Árnykép sosem lesz belőle,
Múltba vezetnek örökre.
Ahol egykor vidám voltál,
Tiéd volt a reménysugár.

(A) remény hal meg utoljára,
Addig gyötör, zsarnok módra.
Ráébredsz, nem lehet vége,
Emlékkép él a szívedbe.

Makó, 2017-04-05