ESTELEDIK!

Esteledik, lemegy a Nap,
Megpihen, hisz ő is fáradt.
Vörös korongjának fénye,
Visszatekint elmerengve.

Megfürdik még a patakba,
Sugarát tisztára mossa.
Majd elnyeli a horizont,
S kialszik a tüze is ott.

Nem hallja már a tücsköket,
Éji zenét, üzenetet.
Álmában új terveket sző,
Vajon mit hoz a jövendő?

A tájra szürkület borul,
Sötétedik már konokul.
Brekegni kezd a békahad,
Szúnyogokra várakoznak.

A sünök is előbújnak,
Élelem után kutatnak.
Felettük a bagoly huhog,
Halálmadár hangja vinnyog.

Denevérek sivítanak,
Hangtalanul tovaszállnak.
Éhségüket csillapítják,
Rejteküket távol hagyják.

Kigyúl a sok lámpa fénye,
Derűt hoz a sötétségre.
A csillagok megjelennek,
Pislákolva integetnek.

Az öreg Hold kíváncsian,
Leselkedik minduntalan.
Bekukucskál az ablakon,
Bandukolva továbboson.

Az erdőnek rejtekében,
Éled a had is serényen.
Útra kelnek, elindulnak,
Jóllakásról álmodoznak.

Vuknak népe szimatolgat,
Ha nincs veszély, tovább halad.
Tyúkólakat környékezik,
Áldozatot ott remélik.

Görények is résen vannak,
Menyétekkel konkurálnak.
Meglopják a tanyák népét,
Zsákmányolnak gyenge jércét.

Az éj egyre sötétebb lesz,
Tolvajhadnak teret enged.
Zsong az erdő rablóhada,
Mindenki vár áldozatra.

Aki gyenge, és óvatlan,
Áldozat lesz, óhatatlan.
Menekül, aki teheti,
Vagy az életét elveszti.

Pásztorkutyák résen vannak,
Nyájaikra úgy vigyáznak.
Félelmetes komondorok,
Elűznek betolakodót.

Megtépázzák a rókákat,
Tekintély úgy parancsolnak.
Vadászmester puskavégre,
Veszi őket terítékre.

Ádázharc folyik éjszaka,
Álnoksággal megrakodva.
De, ha a Nap ismét felkel,
Új élet jő, minden reggel!

Makó, 2016-06-17