FEHÉRBLÚZ

Fehérblúz, és mély dekoltázs,
Emlék maradt, régen az már.
Sokszor megjelenik nekem,
Kacérkodva játszik velem.

Benne mintha labda volna,
Elrejtve a ruházatba.
Kikívánkozott az onnan,
Látványával mutatóban.

Cifracsipkével övezve,
Szemrevalónak díszítve.
Megakadt a szemem rajta,
Ott is maradt, csak úgy falta.

Próbáltam én visszafogni,
Ildomosan korlátozni.
De ösztönöm előbb való,
Így nem lettem, hitványcsaló.

Szemeimet legeltettem,
Vagy tán bámészkodva néztem.
Fantáziám gyorsra kapcsolt,
Így voltam én elevenholt.

Isten jutott az eszembe,
Aki mindezt teremtette.
Nem gondolt a férfi nemre,
És azoknak ösztönére?

Vagy, ha gondolt miért tette,
Felcsigázás volt a terve?
Ha ez az igazvalóság,
Jól eltrafálta a módját.

Én csak álltam vártam némán,
Közben a blúzban kutatván.
De az úgy volt konstruálva,
Hogy a látvány nem jut tova.

Feszült, dúsan kidagadva,
Izgatóan hullámozva.
Kirakatként úgy dominált,
Mutatva a földi csodát.

Jól nevelten félrenéztem,
Rögtön bántam, hogy azt tettem.
Talán mágnes is volt abba,
Szemeim, visszarántotta.

Közben én is szóltam néha,
Badarságot elhadarva.
Beszélgetés úgy tetőzött,
Párbeszédként ott szerfölött.

Gondolkoztam, hogy mit mondjak,
És az időt húzzam-vonjam.
Mennem kéne, (de) nem indulok,
Inkább várok, mintegy tulok.

(A) szépet mindig megcsodáltam,
Mért most hagyjam, úgy gondoltam.
Szemeim tán forogtak is,
Majd megálltak, néha kicsit.

Állóhelyben jobb volt nézni,
Mint futtában tekinteni.
Örültem, hogy ráébredtem,
Vidámabb is lett a kedvem.

Összehasonlítást tettem,
Melyik tetszik jobban nekem.
Jobb, vagy bal, ez lett a kérdés,
De nem született meg, (a) döntés.

Rájöttem, hogy önző vagyok,
Mindkettőhöz ragaszkodok.
Fehérblúznak rabja lettem,
Várom mindig önfeledten.

Makó, 2016-07-31