INTELEM

Jusson eszedbe majd minden,
Meghitt, boldog perceidben.
Vicc, humor, tréfa, bohémság,
Őszinte szó-, de nem álság.

Emlékezz, és sosem feledd,
Voltak egykor boldog percek.
Ábrándozás, hiú álmok,
Lelki tusák, gondok, bajok.

Könnycseppek reggel a párnán,
S fájdalom a szíved táján.
Csalárd játék, s öröm talán,
Mosoly orcád barázdáján.

Gondolatok, versek, prózák,
Vidám zene, vagy bús nóták.
Megmaradnak emlékeknek.
Szép időket felidéznek.

Könnyelműn tett ígéretek,
Rég elszálltak, messze mentek.
Vagy az idő rohanása,
Álmaidnak gonosz szava.

Eléd jönnek szépen sorba’,
Kegyetlenül megkínozva.
Menekülnél, de nem lehet,
Örökkön él minden benned.

Együtt úszol majd az árral,
Mint a hajó a sodrással.
Zátonyra futhat új terved,
Visszatart régi emléked.

Légyottoknak hívó szava,
Füledben cseng megmaradva.
Rátelepszik a lényedre,
Mint egy zsarnok, kínoz egyre.

Jusson eszedbe majd minden,
Amíg csillag lesz az égen.
Ott ragyog köztük fényesen,
Ami közös nagyon régen.

A Hold sápadt képpel néz rád,
Üzeni tán Isten hozzád.
De lehet, hogy mást súg neked,
Reménysugár-, Isten veled.

Nem érted a dacos szavát,
Képmutatást, mivel ellát.
Miért változik meg minden?
Háború dúl a lelkedben.

Viharfelhők tornyosulnak,
Sötétséget feléd hoznak.
Eltakarják majd előled,
Mire vágytál-, szép emléked.

Összeomlik, mint kártyavár,
Képzeletednek lesz határ.
S nem tudod, hogy mért érdemled,
Vagy tán játszik a sors veled?

Játéknak kegyetlen volna,
Szép idők kicsúfolása.
Búsan az eszedbe villan,
Minden mi volt-, a régmúltban.

Az életed megrontója,
Saját magad becsapása.
Ott van benne-, a pakliban,
Jó, vagy rossz lap egy csomóban.

Megtorpansz, mielőtt húznál,
Kezed remeg-, szerencsét vár.
Jusson eszedbe hát minden,
Sorsod rád vár álomképben.

Makó, 2016-12-11