KARÁCSONYKOR

Elmúlt egy év, megint itt van,
Örömöt hozott elánnal.
Nyílt az ajtó, belépett rajt’,
Családom örömujjongva.

Kitti, Boti, Anna, Mira,
És Attila mosolyogva.
Jó kívánságukat mondták,
Szép szavukat elhadarták.

Kellemes karácsonyt-, zúgták,
Igaz érzelmüket adták.
Meghatódottan csak álltam,
Nektek is azt-, büszkén mondtam.

Nincs oly szépszó a világon,
Sem a Földön, sem a Marson.
Sem ajándék, sem hasonló.
Ez az est-, hátborzongató.

Együtt voltunk, s megremegtem,
Szeretetüket éreztem.
Nekem ők a világ kincse,
Nem is vágyom más semmire.

Kedves arcuk mosolygása,
Csillogó szemük varázsa.
Rám szegeződtek akkor ott,
Igazszívű pillantások.

Fogságukba estem már rég,
Minden percük örök emlék.
Szívembe zárva ott vannak,
A lelkemmel csatangolnak.

Karácsonykor fellángolnak,
Érzéseknek erőt adnak.
Felidézik-, amit tudnak,
Nekem ez a legszebbik nap.

Mégis lehet, hogy tévednek,
Hisz, örökké bennem élnek.
Nincs az évnek olyan perce,
Ami nélkülük eltelne.

Legszebb napból nekem sok van,
Mindegyikben áldásosan.
Ott lapulnak, bízván tudják,
Kérem, most az ég áldását.

Tudatomban, vagy a nélkül,
Életem az, gyorsan repül.
Száguldoznak velem mindég,
Engedi tán-, soká’ az ég.

Egy kis csapat-, mi a család,
Értük mondok sok Hozsannát.
Álmodozva járom utam,
Amíg lehet-, boldogságban.

Az emlékük nagy könyvébe’,
Nincs pillanat, mi-, nem élne.
Fellapozom a lapokat,
S olvasom, a szép szavakat.

Észrevétlen mind felnőttek,
Értékes emberek lettek.
Rájuk nézek-, elmélázom,
Érdemes volt-, most már tudom.

Ezért éltem és megkaptam,
Örökkön csak erre vártam.
Talán ez az élet rendje,
Küzdelmekkel keveredve.

Karácsonykor átgondolom,
Bármeddig tart, ez az álom.
Emléküket nem feledem,
Ha mennem kell-, velem viszem!

Makó, 2016-12-25