KÖSZÖNET NEKED

A képzelet csapong, a múltban jár,
S a gondolat megáll, szívem zilál.
Véres, ködös hajnal vörösen ég,
Homály lebeg búsan, s vibrál a kép.

A távolban ott állsz-, s mintha várnál,
Integetsz talán, csendben és némán.
Nézem kutatón ölelő karod,
Lépted indul felém, s hajad lobog.

Fújja a szél ruhád, mi rád tapad,
Ahogy közeledsz, remeg az árnyad.
Törékeny alakod meghajlott már,
De lelkedben él, az ifjonti nyár.

Hozzám igyekszel, mint egykoron még,
Nem kopik sohasem-, a régi hév.
Ajkad, mintha szólna, s a szád suttog,
Kedves hangon beszélsz, s választ vársz ott.

Elindulok én is, lassan megyek,
Ingatag lépteim feléd visznek.
A távolság nem fogy, az idő áll,
A horizont játszik, és messze vár.

Délibáb vagy csupán-, nem értem én,
Hiszen látlak tisztán, vagy képzelém?
Régen elmentél már, és itt hagytál,
Meghalt örökre tán a legszebb nyár.

Nem! Az nem múlhat el-, örökkön él.
Szívembe zárva nincsen feledés.
Lelki szemeimmel mindig látlak,
S akarom, szeretlek-, úgy imádlak.

Boldogság minden perc, óra, és nap,
Gondolatban hozzám varázsollak.
Évek telnek, múlnak-, helyben járnak,
S ahol te vagy, onnan visszavárlak.

Ott nincsen nap-, hónapok és évek,
Testet sem ölt senki, nincs csak lélek.
Szabadon járhatsz, eljöhetsz hozzám,
Figyelhetsz fentről-, annyi már csupán.

A múlt kavarog, gyakran elém hoz,
Kisgyermekként veled játszadozok.
Felidéz emléket, s szép napokat,
Reményekben mindig gazdagokat.

Hintalovam hátán, mint vágtatok,
Huszárként karddal, ahogyan vívok.
Nézted önfeledten, s vigyáztál rám,
Fáradhatatlanul egykor talán.

Mesét mondtál tanulságosakat,
Dúdoltál szép altatódalokat.
Ébren álmodoztunk ketten veled,
Mindig őriztél, s óvtál engemet.

Óvodába, iskolába adtál,
Felvillant benned az álmodozás,
Minden elém tolul, s egy lesz a kép,
Értem éltél, s lettem a reménység.

Most már látom tisztán a célodat,
Dolgoztál sokat, hogy többet adhass.
Ha csalódtál, soha nem mutattad,
Egyengetted szótlan a sorsomat.

Megöregedtem, s te fiatal vagy,
Úgy maradtál ott-, mit úgy hívnak agy.
Néha idős korod megjelenik,
Fáradt mosolyod csak jóságra int.

A látomás homályosodni kezd,
Utoljára onnan visszaintesz.
Megvilágosodik a sok szép nyár,
Köszönet neked-, drága jó anyám!

Makó, 2017-01-20