MERENGÉS

Éjszakai hangulatban,
Lágy muzsika szól magában.
Mélabúsan tovasuhan,
Felcsendül a csodás dallam.

Szárnyal messze, messze szállva,
Szépségével varázsolva.
Ott ahol szomorúság van,
Megpihenve segít ottan.

Melódiáját figyeled,
Visszatér a vidám kedved.
Eszedbe jut ifjúságod,
Amit sajnálsz, – mi elhagyott.

A két szemed meg sem rebben,
Elmélázol önfeledten.
Nem szólsz, ülsz csak egymagadban,
Gondoddal egy társaságban.

Harmonika hangját hallod,
Társul vele akaratod.
De jó volna elrabolni,
Akkordjait megtartani.

Sok mindenre emlékezel,
Van, mit sosem felejtesz el.
Veled van, és veled marad,
Ott él veled, ott is marad.

A zene, az örök igaz,
Nem hazudik, vígasztal az.
Hozzád simul, beivódik,
A szívedbe beköltözik.

Te csak ülsz az éjszakában,
Csillagfénynek árnyékában.
Emlékeid sorakoznak,
Amik nálad ott lakoznak.

Elmerengsz a sötétségben,
Világosság gyúl lelkedben.
Megvilágosodik neked,
Örök éltű képzeleted.

Meg sem mozdulsz, rabságodban,
Jóleső hangulatodban.
Érzed minden megváltozott,
Mit a zene egykor adott.

A csend, melyben lopakodott,
Észrevétlen hozzád jutott.
Megperzselt, vagy megégetett,
Minden hangja érzed tied.

Mint egy bálvány, úgy meditálsz,
Mozdulatlanul relaxálsz.
Félted azt az emlékképet,
Éjszakai idézetet.

Behunyod a szemeidet,
Hogy láss vizuális képet.
Képzeletben átöleled,
Leheletét is tán érzed.

Átadod magad a csendnek,
Emléked oda temeted.
Azt szeretnéd, hogy ne jöjjön,
Ne legyen több, emléközön.

Megtartod, amiben éltél,
Azt, ami volt a sok reményt.
Nem vágysz már a holnapokra,
Megmaradsz a múlt árnyába’.

Merengés, és ábrándozás,
Szertefoszló kalandozás.
Néha az élet rontója,
Vagy a múlt visszaadója!

Makó, 2016-07-18