NEKTEK ÍROM VERSEIMET

Nektek írom verseimet,
Gondolatot, eszmét, hitet.
Szépszavaknak sokaságát,
Azok összefoglalását.

Ti vagytok, kik olvassátok,
Soraimon gondolkoztok.
Azonosultok így vele,
Összetartozunk egységbe’.

Szavaimat összerakom,
Hozzátok azt eljuttatom.
Történetek így születnek,
Bennük velem együtt éltek.

Rímeimnek a csengése,
Fületeknek lesz majd, zene.
Dallama van mindegyiknek,
Talán azért szeretitek.

Aki azokat elmondja,
Szavalja, vagy felolvassa,
Mondatait hangsúlyozza,
Érthetőbbé úgy formázza.

Így adja meg a dallamát,
A nyelvünknek muzsikáját.
Kotta nélkül is hallható,
Élvezetes lesz minden szó.

Poétikus hangulatom,
Átnyújtom, és azt átadom,
Egy csokorba összeszedve,
Bekerültek könyveimbe.

Lelkemben mik kavarognak,
Azok bennük mind ott vannak.
Vidámság, vagy letargia,
Úgy robbannak, mintegy bomba.

Tréfa, móka, csínytevések,
Gyermekkori történetek.
Szerelmek, és csalódások,
Mindent tielétek tárok.

Szegénységről, gazdagságról,
Politikus galádságról,
Álnok hitszegőknek képe,
Le van írva-, emlékezve.

A természetnek szépségét,
Égiháborúk rémségét,
Marosnak az áradását,
Gonosz, konok vágtatását.

Az erdei hangulatot,
Madárdalos víg koncertot,
Megörökítettem sorban,
Élethűen, valóságban.

Kutyámat se nem feledtem,
Brúnót, ahogyan szerettem.
Nekrológot barátokról,
Utalást a harangszóról.

Őseimre emlékezve,
Szívem szava rímbe szedve,
Fájó, méla gondolatok,
Benn lapulnak mind-mind azok.

Unokáim imádata,
Soraimba belezárva,
Ott maradnak mindörökre,
Verseimben felidézve.

Nektek írtam, s írni fogok,
Miközben rátok gondolok.
Örömöket, boldogságot,
Igaz hitet, azt kívánok.

Makó, 2017-02-04